Letartóztatták a volt japán oktatási miniszterhelyettest a csúszópénzes botrány miatt

2024. január 7. – 10:37

Másolás

Vágólapra másolva

Az ügyészek elkezdték a letartóztatásokat a japán kormánypártot sújtó politikai adománygyűjtési botrányban az AP értesülései szerint.

A tokiói kerületi ügyészségi tisztviselők a helyi média beszámolói szerint letartóztatták Ikeda Jositaka volt oktatási miniszterhelyettest azzal a gyanúval, hogy nem jelentette be a kormányzó Liberális Demokrata Párt frakciójától kapott adománygyűjtési bevételeket.

Kisida Fumio japán miniszterelnök szerint a letartóztatás „rendkívül sajnálatos”, és hogy

a párt úgy döntött, hogy kizárja Ikedát.

Kisida megismételte, hogy komolyan veszi az ügyet, és tervei szerint még ezen a héten felállít egy szakértői testületet, amely elkezdi megvitatni az adománygyűjtési szabályok szigorításának módjait.

Ikeda frakciója, amit korábban a 2022-ben meggyilkolt Shinzo Abe néhai miniszterelnök vezetett, a legnagyobb és legbefolyásosabb maradt Kisida kormánypártján belül. Az ügy előzménye, hogy a pártfinanszírozási jelentésekben elfelejtettek megemlíteni minimum hatszázmillió jent (azaz 4,15 millió dollárt). Ezt valószínűleg csúszópénzként osztották tovább politikai támogatottságuk fenntartásához. Japánban gyakori, hogy politikusok adománygyűjtési rendezvényeket tartanak, ahol a befolyt bevétel egy részét zsebre vágják, hogy aztán visszaoszthassák.

Az elmúlt hetekben egyébként a japán kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) négy minisztere is lemondott, Kisida Fumio miniszterelnöknek azóta is küzdenie kell a talpon maradásért.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!