Manfred Weber szerint túl korai volt adni a magyar kormánynak az uniós forrásokból

2024. január 5. – 14:46

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor korábbi európai párttársai, az Európai Néppárt vezetői szerint az Európai Parlamentnek meg kellene vizsgálnia, nem volt-e korai feloldani a Magyarországnak járó uniós források egy részét. Mindez egy levélből derült ki, amelyet Manfred Weber, az EPP elnöke írt a parlamentnek, és amelyet a Politico szerzett meg.

A levelet Weber Roberta Metsola-nak, az Európai Parlament elnökének címezte, és azt Weber mellett az EPP több fontos politikusa is aláírta: párt alelnöke, a román Siegfried Mureșan, a finn Petri Sarvamaa, a német Monika Hohlmeier és a lengyel Jan Olbrycht. A politikusokat nem győzte meg az Európai Bizottság érvelése arról, miért is oldottak föl a kohéziós alap eddig zárolt, Magyarországnak járó forrásaiból december 13-án 10,2 milliárd eurót, ezért felkérik az EP költségvetési ellenőrző bizottságát és más releváns szerveket, hogy vizsgálják ki a bizottság döntését.

Az EPP vezetői és képviselői arról is írnak a levélben, hogy véleményük szerint Orbán azzal, hogy vétózta az uniós költégvetés felülvizsgálatát és az Ukrajnának járó extra támogatást, az EU stratégiai érdekeit sértette meg. Emiatt az Európai Parlament jogi szolgálatának ki kellene vizsgálnia az esetet és javaslatot tenni a parlamentnek, mit lépjenek az EU hosszú távú költségvetésének ügyében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!