Idén több mint háromszázszor riasztották a NATO vadászgépeit az oroszok miatt

2023. december 29. – 15:32

Idén több mint háromszázszor riasztották a NATO vadászgépeit az oroszok miatt
A portugál légierő F-16-os vadászgépe Litvánia fölött járőrözik a NATO balti légtérvédelmi küldetésében 2023. május 23-án. Fotó: Petras Malukas / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Egy év alatt több mint háromszáz esetben kellett levegőbe emelni a NATO vadászgépeit a katonai szövetség légterét megközelítő, vagy oda betévedő orosz katonai repülők miatt, közölte december 29-én a NATO. „A NATO és az oroszok vadászgépei közti légi találkozások döntő többsége biztonságosan és professzionálisan zajlott” – áll a NATO közleményében, mely szerint a riasztások javarészt az év közben Finnország hivatalos és Svédország de facto NATO-csatlakozásával lényegében NATO-beltengerré vált Balti-tenger térségében érkeztek.

Oroszország 2022-es ukrajnai inváziója után a NATO jelentősen megerősítette keleti arcvonalának légvédelmét, több vadászgépet, felderítőgépet és földi telepítésű légvédelmi egységet is átvezényeltek. „A NATO vadászgépei non-stop szolgálatban állnak, bármikor képesek felemelkedni, ha gyanús vagy bejelentetlen légi tevékenységet tapasztalnak szövetségeseink légtere körül” – közölte Dylan White, a katonai szövetség szóvivője a Reuters beszámolója szerint.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!