135-re emelkedett a kínai földrengés áldozatainak száma

2023. december 21. – 08:41

135-re emelkedett a kínai földrengés áldozatainak száma
Összedőlt épület a térségben 2023. december 20-án – Fotó: Pedro Pardo / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Százharmincötre emelkedett a kínai Kanszu és Csinghaj tartomány határán hétfőn történt földrengés halálos áldozatainak száma, Csinghajban még 12 eltűnt ember után folyik a kutatás. Kanszu tartományban, ahol a helyi hatóságok adatai szerint 113 halálos áldozata és 782 sérültje volt a földrengésnek, már kedden délután befejeződtek a mentési munkálatok.

A szomszédos Csinghajban a szerdán este kiadott jelentések szerint 22 ember halt meg és 198 sérült meg a természeti katasztrófában. Egy földcsuszamlás több embert maga alá temetett, az eltűnt személyek közül még tizenkettőt keresnek.

A katasztrófa sújtotta hegyvidéki területen tartósan mínusz 10 Celsius fok alatt van, és a leghidegebb órákban akár mínusz 15 fokra is süllyed hőmérséklet. A helyi média a mentőket idézve közölte: az ilyen nagy hidegben a törmelék alá szorult emberek szervezete 5-10 óra alatt kihűl akkor is, ha nincs sérülésük.

A kínai földrengéscentrum közlése szerint 6,2 erősségű földrengés utakat, áram- és vízvezetékeket, valamint mezőgazdasági létesítményeket rongált meg. Kanszuban csaknem 15 ezer ház omlott össze, és több mint 87 ezer embert kellett kitelepíteni – mondták el a tartományi illetékesek szerdai sajtóértekezletükön.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!