Éles viták után szigorított a bevándorlás szabályain Franciaország

2023. december 20. – 08:05

Másolás

Vágólapra másolva



A francia parlament több hónapos, éles politikai viták után fogadta el az ország bevándorlási politikáját szigorító jogszabályt – jelentette a BBC. A módosított törvénytervezetet Emmanuel Macron elnök centrista pártja és Marine Le Pen szélsőjobboldali pártja, a Nemzeti Tömörülés is támogatta.

A baloldaliak azzal vádolták Macront, hogy engedményeket tett a szélsőjobbnak, előzetesen szégyennek nevezték a javaslatot. Az alsóházban azonban olyan széles volt a többség, hogy a kormánypártnak végül nem volt szüksége Le Pen pártjának támogatására, anélkül is átment. A konzervatívok szigorúnak és bátornak tartják a mostani módosítást.

Az új törvény legfontosabb eleme, hogy megnehezítik a bevándorlók családtagjainak Franciaországba vitelét, és késleltetik a szociális ellátásokhoz, segélyekhez való hozzáférésüket.

Le Pen természetesen üdvözölte a törvényt, ideológiai haladásnak nevezte. A Francia Kommunista Párt vezetője, Fabien Roussel szerint ugyanakkor változás történt a köztársaság alapvetői értékeiben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!