Rekordbírságot kapott az a légitársaság, amely tavaly karácsonykor tömegesen törölte a járatait

2023. december 19. – 08:52

Másolás

Vágólapra másolva

Százmilliós rekordbírsággal sújtotta az amerikai szövetségi kormány a tavaly karácsonykor járatainak jó részét törölni kényszerülő légitársaságot, a Southwest Airlinest – írja az MTI.

A közlekedési minisztérium hétfőn megjelent közleménye szerint a vállalkozásnak összesen 140 millió dollárt (49,3 milliárd forintot) kell fizetnie, ami példa nélküli.

Az indoklás szerint a csaknem egy éven keresztül tartó vizsgálat megállapította, hogy a Southwest számos ponton megsértette a fogyasztóvédelmi törvényt azzal, ahogy a rendkívüli helyzetet kezelte. A kifogások közé sorolta a kormányhatóság többi között az utastájékoztatás hiányát, valamint azt, hogy a társaság késlekedett a kártérítéssel.

Pete Buttigieg miniszter azt közölte, hogy a bírsággal „precedenst akartak teremteni”, valamint üzenetet küldeni a légiközlekedésben működő más cégeknek.

Az Egyesült Államok nagy repülőtársaságai közé tartozó Southwest a tavalyi ünnepi időszakban 10 nap alatt mintegy 17 ezer járatot volt kénytelen törölni, részben a téli időjárás miatt. A fennakadások következtében több mint 2 millió utas nem érte el időben úti célját, sokan a repülőtereken töltötték a karácsonyt is.

A múlt év decemberének második felében az Egyesült Államokon keresztülvonuló, rekordhideggel járó viharok számos légitársaság járatait érintették, ugyanakkor miközben a légiközlekedési cégek túlnyomó többsége rövid időn belül úrrá lett a közlekedési káoszon, addig a Southwest Airlines több napon keresztül sorozatban törölte járatait.

A vállalat már összesen 600 millió dollár kártérítést és visszatérítést fizetett ki utasainak, és – közlése szerint – a káosz összesen csaknem 1,2 milliárd dollár kiadással járt számára.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!