Több mint 500 embert vittek kórházba, miután összeütközött két metró Pekingben
2023. december 15. – 10:16
Összeütközött két metró Pekingben, a föld feletti szakaszon a sűrű havazásban, 515 embert szállítottak kórházba, köztük 102-t csonttöréssel – közölték a hatóságok pénteken. A fővárost az elmúlt napokban jelentős havazás sújtotta, ami fennakadásokat okozott a közlekedésben. Az MTI azt írja, a baleset csütörtök este, hely idő szerint 18 óra 57 perckor, a csúcsforgalom idején történt.
„Összesen 515 embert szállítottak kórházba kivizsgálásra, közülük 102-nek csonttörése volt. Halálesetről nem érkezett jelentés” – közölte a CCTV kínai közszolgálati televízió.
A Shanghai Daily szerint péntek reggel 6 óráig 423 ember hagyta el a kórházat, 25-en orvosi megfigyelés alatt álltak, 67-en pedig kórházban maradtak – közölte a helyi önkormányzat, ami vizsgálócsoportot szervezett a baleset okának további feltárására és a katasztrófaelhárítás értékelésére.A közösségi médiában megjelent fotókon és videókon többen arról számoltak be, hogy az utasok a földre estek, voltak, akik hátfájásra panaszkodtak. Több képen földön fekvő utasokat lehet látni, más videókon az látszik, ahogy az utasok a vészhelyzetben használható kalapáccsal próbálták betörni a vonat ablakait, hogy kimeneküljenek. Más videókon látható, ahogy tűzoltók segítenek egy idős utas kiszabadításában, több utas pedig a havon keresztül igyekezett elhagyni a helyszínt.