Állatot lőtt az űrbe Irán

2023. december 6. – 13:43

Másolás

Vágólapra másolva

Irán szerdán egy állatokat szállító rakétát lőtt Föld körüli pályára – írta meg a Time. Az iráni hírügynökség közlése szerint az 500 kilogrammos kapszulát 130 kilométer magasba lőtték fel, de azt nem árulták el, milyen állat utazik a fedélzetén. A kísérlettel Irán emberi utasok fellövésére szeretne felkészülni.

Irán az elmúlt időszakban többször is kísérletezett rakéták fellövésével, szeptemberben például arról számoltak be, hogy sikeresen útjára engedtek egy adatgyűjtésre szánt műholdat, 2013 pedig egy majmot is fellőttek – amely aztán sikeresen visszatért.

Teherán állítja, hogy csak tudományos és polgári célból végzik ezeket a rakéta-kísérleteket, de a nyugati országok aggódnak, hogy Irán nukleáris atomfegyverek kifejlesztésében szeretné felhasználni az így szerzett tudást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!