Tévedésből indított dróntámadásban halt meg 85 ember Nigériában

2023. december 5. – 09:30

Másolás

Vágólapra másolva

Legkevesebb 85 ember halt meg, 66-an pedig megsebesültek az északnyugat-nigériai Kaduna államban, mert a hadsereg tévedésből dróntámadást intézett egy iszlám ünnepség ellen – derült ki helyi hatóságok keddi bejelentéséből, amit az MTI szemlézett.

Az afrikai ország katasztrófavédelme (Nema) azt közölte, a fegyveres erők terroristák állásai ellen akartak támadást intézni, ám tévedésből az államban lévő Tudun Biri települést célozták. Bola Tinubu elnök részvétét fejezte ki az áldozatok és családjaik felé, „szerencsétlennek és fájdalmasnak” nevezve az esetet.

Jelenleg is folyik a kutatás további áldozatok után. Az áldozatok között gyerekek és idősek is vannak. Emberi jogi szervezetek a hivatalos közléssel szemben 120-ra becsülik a halottak számát és felszólították a hatóságokat, azonnal indítsanak vizsgálatot.

Északnyugat-Nigériában a fegyveres bandák évek óta fosztogatják a falvakat, megdézsmálják az állatállományt, de gyakran követnek el emberrablást is, majd váltságdíjat követelnek. Emellett a nigériai biztonsági erőknek 13 éve az olyan iszlamista terrorszervezetekkel is fel kell venniük a küzdelmet, mint a Nyugat-afrikai Iszlám Állam (ISWAP) vagy a Boko Haram.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!