Agyonlőttek az oroszok két, magát megadó ukrán katonát

2023. december 3. – 13:37

Másolás

Vágólapra másolva

Vasárnapi összefoglalónk az orosz–ukrán háború legfontosabb eseményeiről.

  • Az oroszok agyonlőttek két, magát megadó ukrán katonát a kelet-ukrajnai Stepovénál, Avgyijivka mellett. A Telegram-csatorna által közzétett drónfelvételen látható, hogy egy csoport katona lelőtt két másik katonát, akik egy árokból jöttek ki, egyikük a feje mögött tartotta a kezét. Ukrajna szerint az orosz katonák ezzel megsértették a genfi egyezményeket, és háborús bűncselekményt követtek el, amikor magukat megadó katonákat öltek meg.
  • A kijevi polgármester, Vitalij Klicsko szerint az ukrán főparancsnok igazat mondott akkor, amikor Valerij Zaluzsnij az ukrán fronton kialakult helyzetet zsákutcának nevezte az egyik írásában. Klicsko a 20 Minuten című svájci lapnak adott interjút. „Természetesen lebeghetünk eufóriában, és hazudhatunk a saját népünknek, illetve a partnereinknek, de nem tehetjük ezt örökké” – nyilatkozta Kijev polgármestere. (20Minuten)
  • Oroszország 15%-kal növeli a hadsereg létszámát, Vlagyimir Putyin orosz elnök utasította az ország hadseregét, hogy 170 ezerrel növeljék katonái számát. A Kreml pénteki rendelete szerint a gyarapodás több mint 2,2 millióra tenné az orosz katonák teljes létszámát. (CNN)
  • Szombati összefoglalónkat itt találja.
Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!