Fél órát várakozott a német elnök a katari reptéren, mire fogadta valaki

2023. november 30. – 15:57

Másolás

Vágólapra másolva

Bizarr jelenet játszódott le Doha repterén, amikor Frank-Walter Steinmeier német köztársasági elnök repülőgépe megérkezett. A vörös szőnyeget már kiterítették, a díszőrség is ott szalutált a napon, de senki nem volt jelen a katari kormány részéről, hogy hivatalosan is fogadja a német államfőt, aki így fél órát ácsorgott a repülője ajtajában, értetlenül.

Steinmeier azért érkezett Dohába, hogy a katari kormánnyal arról tárgyaljon, hogyan tudnának közben járni a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet által túszul ejtett németek szabadon engedéséért. Katar dollármilliárdokkal támogatja a Gázai övezetet és a Hamásszal is jó viszonyt ápol a kormány, sőt, a szervezet politikai szárnyának egyik központja is Katarban van.

A német elnök gépe a tervezettnél valamivel korábban érkezett, ami akár meg is magyarázhatná, hogy Katar külügyminisztere miért nem volt a helyszínen. A Deutsche Welle cikke szerint viszont felmerül a gyanú, hogy az elnököt szándékosan várakoztatták meg, ezzel vágva vissza azért, hogy a német külügyminiszter, Annalena Baerbock októberben arról beszélt, hogy Katarnak és más, a Hamásszal kapcsolatban álló közel-keleti államoknak nagy felelőssége van abban, hogy véget vessenek a Hamász terrortámadásához hasonló cselekményeknek a térségben. Tamím bin Hamád al-Tání katari emír ezen állítólag eléggé felhúzta magát.

A várakoztatás ellenére Steinmeiert még időben fogadták ahhoz, hogy csúszás nélkül végig tudja csinálni tervezett katari programját és tárgyaljon az emírrel a német túszok helyzetéről.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!