A Fekete-tengerről támadtak volna az oroszok, de a vihar miatt vissza kellett hívniuk az összes hadihajót

2023. november 29. – 13:48

A Fekete-tengerről támadtak volna az oroszok, de a vihar miatt vissza kellett hívniuk az összes hadihajót
Az orosz védelmi minisztérium által közreadott fotón a Fekete-tengeri Flotta egyik fregattja Kalibr rakétát indít a Fekete-tengeren – Fotó: Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Összefoglalónk az orosz–ukrán háborúról.

  • Az ukrán légierő arról számolt be a közösségi oldalán, hogy 21 orosz drónt lőtt le éjjel, amelyet az orosz erők indítottak az ukrajnai célpontok ellen. Azt írták, hogy három támadó rakéta közül kettőt megsemmisítettek, de a harmadik sem ért célba, az ország déli és középső régióiban pedig harci repülőgépeket és légvédelmi egységeket vetettek be.
  • Az ukrán haditengerészet kedden késő este azt közölte, hogy az orosz haditengerészet kedd estétől két, összesen legfeljebb nyolc Kalibr rakétával felszerelt tengeralattjárót tart bevetésen a Fekete-tengeren. Emiatt „a rakétafenyegetettségi szint magas” figyelmeztetést adták ki.
  • A Háborús Tanulmányok Intézete (ISW) szerint a vihar miatt Oroszország valamennyi hadihajóját és rakétahordozóját visszatérítette bázisaira, de ez azt is jelentheti, hogy megnőtt az aknaveszély a Fekete-tengeren, mert a vihar szétszórta az aknamezőket.
  • Közben az orosz légvédelmi erők megsemmisítettek egy Moszkva felé repülő ukrán drónt, az orosz főváros polgármestere szerint azt a Moszkva környéki Podolszk körzet felett semmisítették meg. „Az előzetes információk szerint nem történt kár, illetve nincs áldozat a helyszínen, ahol a roncsok lezuhantak” – mondta Szergej Szobjanyin.
  • A napok óta tartó rossz időjárás lelassította Oroszország kelet-ukrajnai hadjáratát és Avgyijivka városának elfoglalását – közölték ukrán tisztviselők. „Donyeck felől elkezdték lőni a városközpontot. A mi csapatunk tartja magát, de nem látjuk, hogy bármilyen felszerelés jönne” – mondta Szerhij Csehotszkij ukrán tiszt az országos televíziónak. „Az időjárás nem megfelelő, de amint jön a fagy és a talaj megkeményedik, lehetséges egy támadási kísérlet felszereléssel” – mondta. Egy másik katonai szóvivő, Volodimir Fitio szerint az időjárás miatt az oroszok is „kiigazításokra” kényszerültek.
  • Szlovákia határozatlan időre meghosszabbítja, és több termékre is kiterjeszti az Ukrajnából származó agrártermékek behozatalának tilalmát. A behozatali tilalom tilalom eddig négy termékre, a búzára, a kukoricára, a repcére és a napraforgóra vonatkozott. A szlovák kormány szerdai döntése szerint most ehhez hozzácsapják az árpát, a búzalisztet, a mézet, a malátát, a szóját, a cukrot és az étolajgyártás alatt keletkező melléktermékeket is.

(MTI, Guardian)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!