WHO: Gázában több áldozata lehet a betegségeknek, mint a bombázásoknak

2023. november 28. – 15:44

Másolás

Vágólapra másolva

Amennyiben nem javul gyorsan az egészségügyi helyzet a Gázai övezetben, többen halhatnak meg betegségek következtében, mint a bombázások miatt – figyelmeztetett kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO). A gázai egészségügyi hatóságoknak az ENSZ által megbízhatóként elfogadott adatai szerint eddig 15 ezer ember halt meg Izrael gázai légicsapásai következtében. Az áldozatok mintegy 40 százaléka gyerek, és félő, hogy a romok alatt további holttestek vannak.

„Előbb vagy utóbb azzal kell szembesülnünk, hogy ha nem tudjuk helyreállítani az egészségügyi rendszer működését, több ember fog meghalni betegségekben, mint a bombázásokbann” – mondta Margaret Harris, a WHO szóvivője Genfben. November elejére az ötévesnél idősebb gyermekeknél a szokásos esetszámnak több mint a százszorosára nőtt a hasmenések száma.

Tömegsírba temetik az al-Sifa kórházból elszállított holttesteket Hán Júniszban – Fotó: Mohammed Salem / Reuters
Tömegsírba temetik az al-Sifa kórházból elszállított holttesteket Hán Júniszban – Fotó: Mohammed Salem / Reuters

A lakóhelyüket elhagyni kényszerülők nem jutnak hozzá gyógyszerekhez, oltásokhoz, ivóvízhez, ételhez vagy megfelelő higiéniás körülményekhez. Emiatt sok csecsemő megbetegedett. A WHO tragédiának nevezte a Gázai övezet északi részén található es-Sifá Kórház összeomlását, és aggódik a kórház fogva tartott dolgozói miatt is, akiket az evakuáláskor vittek magukkal az izraeli erők. James Elder, az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) szóvivője szerint az övezet kórházai tele vannak égési és lőtt sebektől szenvedő, valamint a tiszta víz hiánya miatt gyomor-bél hurut sújtotta gyermekkel. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!