Öt embert, köztük három gyereket késeltek meg Dublinban, tüntetők vonultak a helyszínre

2023. november 23. – 21:24

Öt embert, köztük három gyereket késeltek meg Dublinban, tüntetők vonultak a helyszínre
Rendőrök dolgoznak a késelés helyszínén, ahol több gyerek is megsérült – Fotó: Clodagh Kilcoyne / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Öt ember, köztük három kisgyerek és a gyanúsított késelő is megsérült abban a támadásban, ami csütörtökön történt Dublin központjában – írja a Reuters.

A támadással kapcsolatban a rendőrség annyit közölt, hogy az nem terrorakció volt, az esetet „önállóan végrehajtott támadásnak” minősítették. A sebesültek között van egy ötéves kislány is, az ő sérülései súlyosak, ezért sürgősségi ellátásban részesítették. Egy 30 év körüli nőt szintén súlyos sérülésekkel kezeltek, míg a másik két gyerek, egy ötéves fiú és egy hatéves lány könnyebb sérüléseket szenvedett. A fiút már kiengedték a kórházból.

Az 50 év körüli támadót szintén súlyos sérülésekkel kezelik. Őt a rendőrök őrizetbe is vették, és közölték, hogy nem keresnek másik gyanúsítottat. A férfi kora délután támadt meg több embert is Dublin egyik belvárosi utcáján, ahol a késelőt a járókelők is próbálták visszatartani.

A késelés helyszíne helyi idő szerint este hatkor is le volt zárva, mikor odaérkezett egy nagyjából 50 fős bevándorlásellenes tüntetőcsoport. A Sky News azt írja, hogy a rendőrség szerint egy „szélsőjobboldali ideológiától vezérelt, huligánokból álló, őrült csoport” áll a dublini erőszakos tüntetések mögött. Rendőrök rohamrendőrökkel tartják vissza a tömeget a városközpontban. Jelentések szerint egy autó kigyulladt, az erőszakos tüntetők pedig rugdossák és ütögetik a rendőröket, illetve üvegeket is dobálnak feléjük.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!