Az utolsó fázisban lehet az Izrael és a Hamász közti túsztárgyalás

2023. november 21. – 14:18

Másolás

Vágólapra másolva

Egy BBC-nek nyilatkozó katari közvetítő szerint az Izrael és Hamász közti tárgyalások nagyon közel értek a gázai túszok kiszabadításához.

„A valaha volt legközelebbi ponton vagyunk a megállapodás eléréséhez” – mondta Majed Al-Ansari külügyminisztériumi szóvivő. Elmondása szerint a tárgyalások „kritikus és végső szakaszba” értek.

Két, CNN-nek nyilatkozó izraeli forrás szerint is akár már kedden bejelenthetik az egyezséget – bár erről más források egyelőre nem nyilatkoztak. Az egyik forrás szerint a palesztin foglyok szabadon bocsátását az izraeli kormánynak jóvá kell hagynia, de ez várhatóan nem jelent majd akadályt.

A források alapján a két fél közti lehetséges megállapodás szerint 50 nőt és gyereket bocsátana szabadon a Hamász, cserébe Izrael négy-öt napig szüneteltetné a támadásokat, és minden egyes elengedett civil túszért három palesztin foglyot engedne ki a börtönből.

A CNN szerint hétfőn a Hamász vezetője is azt mondta, hogy a felek „közel állnak a tűzszüneti megállapodáshoz”.

A Hamász által elrabolt izraeliek fotója Tel-Avivban – Fotó: Ori Aviram / Middle East Images / AFP
A Hamász által elrabolt izraeliek fotója Tel-Avivban – Fotó: Ori Aviram / Middle East Images / AFP
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!