Az IDF azt állítja, hogy a Hezbollah létesítményeit támadja a libanoni határon

2023. november 21. – 12:25

Másolás

Vágólapra másolva

A Hezbollához tartozó célpontokat támad az izraeli hadsereg a libanoni határon, írja a BBC az izraeli hadsereg állításai alapján. Sérültekről egyelőre nincs információ.

A lap azt írja, egy libanoni műsorszolgáltató, az Al-Mayadeen szerint két újságírójuk is meghalt az izraeli támadásokban Libanon déli részén.

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) nem kommentálta ezeket az állításokat, csupán arról számolt be, hogy több támadást is indítottak a Libanonnal közös északi határon, mivel ott a Hezbollához köthető, terrorista célpontokat azonosítottak be.

Az IDF szóvivője azt mondta, korábban a Hezbollah tagjai aknavetőkkel támadták az IDF egyik állomására Izrael északi részén. Majd hozzátette, hogy az izraeli haderő katonai infrastruktúrákat és létesítményeket támad.

Az izraeli hadsereg által kiadott felvételen a Hezbollah egyik libanoni területen lévő épületét támadják – Fotó: Israel Defense Forces / Reuters
Az izraeli hadsereg által kiadott felvételen a Hezbollah egyik libanoni területen lévő épületét támadják – Fotó: Israel Defense Forces / Reuters
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!