Erdoğan nemzetközi bíróság elé viszi a „gázai tömegmészárlás” ügyét, a túszügyre ráállította a török titkosszolgálatot

2023. november 18. – 22:16

Másolás

Vágólapra másolva

A török elnök szombaton Isztambulban arról beszélt, hogy Törökország nemzetközi bíróság elé viszi „a gázai tömegmészárlás” ügyét.

„Elengedhetetlen, hogy ezt a bűncselekményt nyomon kövessék és kivizsgálják nemzetközi szinten, és hogy az elkövetők megkapják megérdemelt büntetésüket”

– mondta Erdoğan egy rendezvényen. Később arról beszélt, hogy a Hamász által fogva tartott izraeli túszok családjai levélben kérték őt: járjon közben a foglyok szabadon bocsátása érdekében, és mint mondta, az ügyre már ráállították a török titkosszolgálatot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!