90 év börtönre ítélték a jógaoktatót, aki ellen hajtóvadászat indult Amerikában egy kerékpárosnő meggyilkolásáért

2023. november 18. – 10:47

Másolás

Vágólapra másolva

Kilencven év börtönre ítéltek egy texasi jógaoktatót egy 25 éves profi kerékpárversenyzőnő meggyilkolásáért – írta meg a CNN.

A 25 éves Anna Moriah Wilson országúti kerékpárversenyző volt, egy barátja lakásán találták holtan, miután többször meglőtték. A gyilkosság után a most börtönre ítélt jógaoktatónőt, Kaitlin Armstrongot kezdte keresni a rendőrség, aki ekkor Costa Ricára menekült, valószínűleg egy közeli ismerősének az útlevelét használva.

A hír nagyot futott az amerikai sajtóban, miután a rendőrség nagyszabású akciót indított az eltűnt jógaoktató elfogására. Végül 40 nappal később egy Costa Rica-i strandon kapták el a rendőrök, miután más útlevelével próbálta igazoltatni magát.

A gyilkosságért elítélt jógaóktatónő akkori barátja elárulta, hogy korábban egy rövid viszonya volt az áldozattal. A bűntett előestéjét is együtt töltötte a kerékpárossal, együtt vacsoráztak, majd hazavitte egy barátja házához – ahol később holtan találták meg.

Az ügy érdekessége, hogy a gyilkosság helyszínén talált DNS-t nem tudta beazonosítani a rendőrség, és szemtanúja sem volt az eseménynek. Kaitlin Armstrong ártatlannak vallotta magát, így az egyetlen bizonyíték, ami az eseményekhez köti, egy kamerafelvétel a bűntett helyszínéről, amin egy Armstrong autójához hasonló kocsi látható a gyilkosság idején.

A texasi bíróság most kilencven évre és tízezer dollár pénzbüntetésre ítélte Armstrongot a tehetséges kerékpárosnő meggyilkolásáért.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!