A kormány húsz katonát küldene Irakba az Iszlám Állam ellen

2023. november 15. – 05:41

Másolás

Vágólapra másolva

A kormány legfeljebb 20 – váltási időszakban 40 – katonát küldene az Iszlám Állam elleni nemzetközi hadműveletek segítésére – derül ki a kedd késő este közzétett határozati javaslatból. A megbízatást a katonák 2025. december 31-ig töltenék be. A megbízatás célja, hogy a magyar katonák részt vegyenek a terrorszervezet elleni koalíciós hadműveletekben.

Az Országgyűlés korábban jelentősebb létszámban engedélyezte a Magyar Honvédség katonáinak kiküldetését, például 2015-ben több száz katona állomásozott Irakban. Azonban időközben a létszámuk csökkent. Ennek oka, hogy az Egyesült Államok 2019. március 23-án bejelentette: Irakban és Szíriában is teljes katonai vereséget szenvedett az Iszlám Állam. Így a korábbi együttműködésben részt vevő katonák kiküldetése átalakult, kevesebb emberre volt szükség.

„Elmondható azonban, hogy a globális terrorizmussal szembeni fellépés a nemzetközi közösség számára változatlanul kiemelt kül- és biztonságpolitikai prioritás marad”

– szerepel a határozati javaslat indoklásában.

A határozatban az is szerepel, hogy hosszabb távon kivonná a kormány a Magyar Honvédség Iraki Kiképzés-biztosító Kontingensét. Ennek oka az erők átcsoportosításának szükségessége, például az illegális migráció, a NATO kollektív feladataiban való részvétel miatt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!