„Ha nem tudják őket kihozni, hadd menjek be én hozzájuk” – kéri a túszul ejtett magyar kislányok édesanyja Netanjahutól

2023. november 7. – 10:19

Másolás

Vágólapra másolva

Joe Biden amerikai elnöknek és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnöknek is üzent annak a két magyar kislánynak az édesanyja, akiket a Hamász túszul ejtett október 7-én – írja az ATV.

A kislányok édesanyja, a magyar származású Majan Zin arra kérte a két vezető politikust, hogy ha a lányait nem képesek kiszabadítani a Hamász fogságából, akkor küldjék be őt, hogy legalább meg tudja fogni a kezüket és el tudja mondani, hogy minden rendben lesz.

Az édesanya az ATV-nek azt is mondta, hogy az izraeli hatóságok minden információt megosztanak vele, amit a lányairól tudni lehet, de egyelőre nincs érdemi információjuk a tartózkodási helyükről és az állapotukról.

A nyolcéves Ella és a tizenöt éves Dafna épp a Nahal Oz nevű kibucban voltak édesapjuknál, amikor a Hamász fegyveresei rájuk támadtak. Majan Zin elmondása szerint a terrortámadás során az elkövetők

Facebookon élőben közvetítették, hogy Noamot, a lányok apját lábon lövik, élettársa 17 éves fiát pedig csalinak használják a többi lakó kicsalogatására.

A tizenéves fiút szintén meggyilkolták, több más lakóval együtt. Az utolsó, kislányokról készült felvételeken a gyerekek sírtak, Ella keze sérült volt.

Majan Zin már altatókkal sem tud aludni, enni is csak azért eszik, mert erős akar maradni addig, amíg a lányai hazatérnek.

„Abból merítek, hogy a lányaim talán látják ezt az interjút, remélem, hogy a terroristák megmutatják nekik. De amikor egyedül maradok a sötétben, nem vagyok ilyen erős” – mondta a lányok édesanyja. A gyerekeinek azt üzeni, hogy tegyék amit mondanak nekik, maradjanak erősek, és próbáljanak segíteni a többi túsznak.

„Meg szeretném köszönni a magyaroknak, akik támogatnak és harcolnak a lányaimért” – mondta Majan Zin.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!