Franciaországban több mint ezer antiszemita cselekmény történt a Hamász támadása óta

2023. november 6. – 06:55

Másolás

Vágólapra másolva

Franciaországban 1040-re emelkedett az antiszemita cselekmények száma, és 486 embert előállítottak október 7-e, a Gázai övezetet irányító Hamász palesztin iszlamista szervezet Izrael elleni terrortámadása óta – közölte a kormány vasárnap. „Az antiszemita cselekmények száma robbanásszerűen megnőtt” – jelentette ki Gérald Darmanin belügyminiszter a France 2 közszolgálati televízió híradójában. A 486 letartóztatott személy közül 102 külföldi – tette hozzá.

Tavaly egész évben 436 antiszemita cselekményt regisztráltak a hatóságok. Laurent Nunez párizsi prefektus vasárnap jelezte, hogy a fővárosi régióban október 7. óta 257 antiszemita cselekmény történt, és 90 ember letartóztattak. A prefektus szerint „nincs tipikus profilja” az elkövetőknek, vannak köztük „fiatal gyerekek, akik nagyon súlyos dolgokat állítanak”, de „olyanok is, akik inkább a palesztin ügy védelmét képviselik, és elszaladt velük a ló”.

(MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!