Közel 160 autó karambolozott a louisianai szuperködben, heten meghaltak

2023. október 24. – 08:47

Másolás

Vágólapra másolva

Legalább heten meghaltak és több mint 25-en megsérültek Louisiana állam I-55-ös autópályáján, amikor a sűrű köd miatt több mint 158 autó ütközött össze – közölte a helyi rendőrség.

Fotó: Gerald Herbert / AP / MTI Fotó: Gerald Herbert / AP / MTI
Fotó: Gerald Herbert / AP / MTI
Fotó: Gerald Herbert / AP / MTI

Az ütközés során több jármű kigyulladt, köztük egy veszélyes folyadékot szállító tartálykocsi is. Azt nem közölték, hogy pontosan milyen veszélyes anyagot szállított, de a tartálykocsit elszállították. „A mentőegységek így jobban fel tudják majd mérni a környéken lévő járműveket, lehetséges, hogy további halálos áldozatokat is találnak” – közölte a rendőrség.

A CNN azt írja, hogy meteorológusok szerint a baleset idején, New Orleanstól nyugatra úgynevezett szuperköd volt, ami nedves, füstös körülmények között alakul ki, és a látótávolság 3 méter alá süllyedt.

John Bel Edwards louisianai kormányzó azt mondta, imádkozik a balesetekben elhunytakért és a sérültekért, és megköszönte a mentőegységek munkáját.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!