Ukrán külügyminiszter: Remélem, Orbán jól megmosta a kezét, miután lejattolt Putyinnal

2023. október 20. – 19:04

Másolás

Vágólapra másolva

A Hamász Izrael ellen indított nagyszabású támadása miatt elsősorban a Közel-Keletre figyel a világ, de Ukrajnában sem csitulnak a harcok. Rövid összefoglalónk az orosz–ukrán háború pénteki történéseiről.

  • „Remélem, hogy Orbán legalább megmosta és fertőtlenítette a kezét, miután kezet rázott Putyinnal” – mondta Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a France 24 csatornának, amikor Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor kínai látogatásáról kérdezték.
  • Az orosz hadsereg háborús bűnöket követett el Ukrajnában, erre talált újabb bizonyítékokat az ENSZ. Az ezzel foglalkozó vizsgálóbizottság szerint válogatás nélküli támadtak polgári célpontokra, lakóépületekre, vasútállomásokra, üzletekre, nemi erőszakot követtek el, és ukrán gyerekeket hurcoltak el Oroszországba.
  • Zelenszkij köszönetet mondott Joe Bidennek az amerikai támogatásért. Az ukrán és az amerikai elnök tárgyalása után Biden arra kérte az amerikaiakat, hogy támogassák az Ukrajnának és Izraelnek nyújtandó katonai segítséget.
  • Oroszország népirtással vádolja az ukrán háborús veteránt, akit Kanada tévedésből tüntetett ki. Szeptemberben Kanada kitüntette a 98 éves Jaroszlav Hunkát, aki a második világháborúban a Szovjetunió ellen harcolt egy német hadosztályban. Az orosz vizsgálóbizottság az egykori katona távollétében emelt vádat, a nemzetközi elfogató- és letartóztatási parancs kiadásának lehetőségét még vizsgálják.
  • Csalódott Putyin és Orbán pekingi találkozója miatt a cseh elnök. „Mint az már többször kiderült, Putyin nem azért találkozik az európai vezetőkkel, hogy békét teremtsen Ukrajnában – mondta Petr Pavel, a Cseh Köztársaság elnöke. – A békét mindenféle tárgyalás nélkül is el tudná érni, ha egyszerűen abbahagyná a támadásokat és kivonná csapatait Ukrajnából.”
  • A NATO megerősíti a jelenlétét a Balti-tengeren, miután a közelmúltban tenger alatti létesítményeket ért találat. Fokozzák a megfigyelő és felderítő repüléseket, a térségbe egy négy aknavadászból álló flottát is küld a NATO.
  • Finnország egy kínai hajó után nyomoz a megrongált gázvezeték kapcsán, és diplomáciai csatornákon kapcsolatba lépett Kínával és Oroszországgal is a vizsgálat miatt. Vlagyimir Putyin múlt héten elutasította, hogy az oroszoknak köze lett volna a gázvezeték szivárgásához, szerinte az ilyen állítások azért kerülnek elő, hogy „eltereljék a figyelmet az Északi Áramlat elleni, nyugati támadásokról”.
  • A Fehér Ház arra kérte a kongresszust, hogy hagyjon jóvá segélycsomagokat Izraelnek és Ukrajnának. 61,4 milliárd dollárt kapna Ukrajna, ebből 44,4 milliárd dollár értékben amerikai felszerelésejet biztosítanának az országnak. Izrael számára a Biden-kormányzat 14,3 milliárd dollárt kért. Ezen kívül a csomag 9,15 milliárd dollárt tartalmaz humanitárius segítségként Ukrajnának, Izraelnek és Gázának.
Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!