Nem fért bele a repülőgép súlyhatárába a szumós csapat, különjáratot kaptak

2023. október 16. – 14:31

Másolás

Vágólapra másolva

Két járatra sem engedélyezte a személyenként körülbelül 120 kilót is elérő szumósok felszállását a Japan Airlines, mivel attól tartottak, hogy az Amami Ósima szigetén megrendezett versenyre készülő versenyzők súlya gondot okoz majd – írja a Sky News.

A csoport eredetileg két Boeing 737-800-as gépen próbált elutazni a versenyre: az egyik járatnak csütörtökön kellett volna indulnia a tokiói Haneda repülőtérről, míg a másiknak az oszakai Itami repülőtérről kellett volna felszállnia ugyanazon a napon.

A légitársaságnál azonban úgy döntöttek, hogy Tokióból külön járatot indítanak nekik. A gép végül 27 utassal a fedélzetén szállt fel, közülük 14-et először át kellett szállítani egy másik járatra. A légitársaság szóvivője a Minami-Nippon Simbun újságnak elmondta, hogy a súlykorlátozások miatt „rendkívül ritkán fordul elő, hogy különleges járatokat indítunk”. A Jomiuri Simbun szerint mintegy 460 szumóbirkózónak kellett volna részt vennie a pénteken kezdődött versenyen. A csapat a visszaútra valószínűleg ismét különjáratot kap.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!