Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Észak-Koreába utazik

2023. október 16. – 10:16

Másolás

Vágólapra másolva

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az észak-koreai külügyminisztérium meghívására október 18-19-én hivatalos látogatást tesz a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban – közölte az orosz külügyminisztérium. Lavrov a Reuters szerint beszélt arról, hogy a nukleáris kísérleteket tiltó globális szerződés ratifikációjának tervezett visszavonása nem jelenti azt, hogy Oroszország ilyen kísérletet kíván végrehajtani. Az orosz parlament alsóháza, az Állami Duma kedden szavaz a szerződés ratifikációjának visszavonásáról szóló törvényjavaslatról.

Lavrov legutóbbi, 2018. május 31-i észak-koreai látogatásn – Fotó: Russian Foreign Press And Inform / Anadolu Agency /AFP
Lavrov legutóbbi, 2018. május 31-i észak-koreai látogatásn – Fotó: Russian Foreign Press And Inform / Anadolu Agency /AFP

(Reuters)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!