Az al-Dzsazíra helyi irodájának bezáratását fontolgatja az izraeli kormány

2023. október 15. – 10:55

Másolás

Vágólapra másolva

Izrael kommunikációs minisztere vasárnap közölte, hogy az al-Dzsazíra helyi irodájának esetleges bezárását kezdeményezi. Shloma Karhi „Hamász-párti uszítással” vádolta meg a katari hírcsatornát, szerinte al-Dzsazíra izraeli katonákat tesz ki a Gázai övezetből érkező esetleges támadásoknak.

Az al-Dzsazíra bezárására vonatkozó javaslatot izraeli biztonsági tisztviselők és jogi szakértők is vizsgálják – mondta Karhi hozzátéve, hogy a nap folyamán a kabinet elé terjeszti azt.

„Lelkiismeretlen, hogy a Hamász szóvivőinek üzenete ezen az állomáson keresztül terjed. Remélem, hogy ma véget vetünk ennek” – közölte a miniszter, az ugyanakkor nem volt világos, hogy utóbbi kijelentés a kormányülésre, vagy a bezáratás tényleges végrehajtására vonatkozott-e.

(Reuters)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!