Az ausztrálok 60 százaléka leszavazta, hogy alkotmányban ismerjék el az őslakosokat

2023. október 15. – 08:23

Másolás

Vágólapra másolva

Az ausztrálok döntő többsége nemmel szavazott arra a népszavazási kezdeményezésre, ami alkotmányban ismerte volna el az ausztrál őslakosokat, és aminek értelmében létrehoztak volna egy kormányzati tanácsadó testületet a parlamenti képviseletükre, írja a BBC. A népszavazáson való részvételre jogosultak 60 százaléka szavazott nemmel, és 40 százalék igennel.

A Guardian szerint mind a hat államban a nemek voltak többségben. Az igenek aránya Victoria államban volt a legmagasabb, ott 46 százalék támogatta a The Voice néven futó népszavazási kezdeményezést.

A 26 milliós országban az őslakosok jelentik a teljes népesség 3,8 százalékát, és minden létező felmérés szerint ők vannak a leginkább hátrányos helyzetben. Noha már 60 ezer évvel ezelőtt is éltek őslakosok Ausztrália területén, az ausztrál alkotmány nem említi őket.

A népszavazási javaslat ellenzői azzal érveltek, hogy az alkotmánymódosítás ötlete megosztaná a nemzetet, és egy kiváltságos társadalmi osztályt hozna létre, amelynek tagjai egyenlőbbek lennének másoknál, ráadásul a tanácsadói testület lassítaná a kormányzati döntéshozatalt. Ezzel szemben a javaslat támogatói azzal kampányoltak, hogy az őslakosok alkotmányos elismerése egyesítené Ausztráliát és új fejezetet nyitna az ország történelmében. Ugyanakkor segítené leküzdeni azokat az egyenlőtlenségeket, amelyekkel az őslakos népességnek szembe kell néznie.

„Ironikus, hogy azok az emberek, akik csupán 235 éve élnek ezen a kontinensen, nem hajlandók elismerni azokat, akiknek már 60 ezer éve ez a föld volt az otthona” – írták közleményükben a népszavazási kampány vezetői. Nem először próbálták alkotmányba foglalni az őslakosok politikai jogait, legutóbb 1999-ben próbálták népszavazással rendezni a kérdést. A mostanival együtt 45 alkalommal próbálták módosítani az ausztrál alkotmányt, de csak nyolc javaslat lett sikeres.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!