„Bármilyen lehetőség elképzelhető a térségben” – a Hamász politikai vezetőjével találkozott az iráni külügyminiszter

2023. október 15. – 11:10

Másolás

Vágólapra másolva

Hoszein Amirabdollahian iráni külügyminiszter szombaton késő este Dohában találkozott Iszmáil Hanijével, a Hamász politikai vezetőjével.

„Ha a cionista rezsim háborús bűntettei folytatódnak Gázában, bármilyen lehetőség elképzelhető a térségben, és az Iráni Iszlám Köztársaság folytatni fogja erőfeszítéseit a cionisták háborús bűneinek megállítására” – mondta Amirabdollahian az iráni külügy közleménye szerint.

Teherán javasolta az összes iszlám ország külügyminiszterének rendkívüli találkozóját, hogy megvitassák, hogyan lehetne leállítani a Gáza elleni izraeli támadásokat. Amirabdollahian regionális körútra ment, melynek Doha volt a negyedik állomása, korábban már Irakban, Libanonban és Szíriában is járt.

Iszmáil Hainije a közlmemény szerint arról beszélt, hogy a Hamász a palesztinok határozott támogatását várja az Iszlám Együttműködési Szervezet vezető tisztségviselőitől.

(al-Dzsazíra)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!