1300-ra nőtt az izraeli halálos áldozatok száma és közel 2400 palesztin halt meg múlt szombat óta

2023. október 15. – 10:05

Másolás

Vágólapra másolva

A legfrissebb jelentések szerint eddig legalább 1300 izraeli halt meg, mióta a Hamász múlt szombaton támadást indított izraeli célpontok ellen. A sérültek száma 3400-ra tehető. Továbbra sem tudni biztosan, hány izraeli túszt tart fogva a Hamász, a hatóságok 100 és 150 közé teszik a számukat.

A Gázai övezetben legalább 2329 palesztin vesztette életét a harcok következtében, és mint 9714 sérültet jegyeztek fel. A nagyrészt palesztinok által lakott Ciszjordániában 53-nak vesztették életüket, és több mint 1100-an sérültek meg.

Az ENSZ becslései szerint az izraeli evakuciós felhívás hatására több tízezer ember hagyta el az otthonát a Gázai övezetben, de már azt megelőzően is több mint 400 ezer palesztin hagyta el a területet.

(Guardian)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!