„Láttam, ahogy gyilkolják az embereket” – számolt be egy magyar származású izraeli férfi a Nova Fesztiválról

2023. október 12. – 23:25

Másolás

Vágólapra másolva

"Hallottam ahogy az emberek kiabálnak, és láttam, hogy gyilkolják az embereket. Féltettem az életemet. A mamámra, Papámra, a húgomra gondoltam" – mesélte az apai ágon magyar származású Omri Lendler az RTL Híradójának magyarul.

A fiatalember a Nova Fesztiválon bulizott a barátaival, amikor a rendezvényt megtámadta a Hamász. Lendler egyik közeli barátját megölték, a baráti köréből három ismerősét még mindig eltűntként tartják számon.

100-200 méterről lőttek ránk. (…) Egy bokor mögé bújtam, és lyukat ástam magamnak. Levettem a pólómat, mert túl feltűnő volt, és megpróbáltam a lehető legjobban elrejtőzni. Két óra múlva közeli lépéseket és lövéseket hallottam. Becsuktam a szemem, kész voltam a halálra, de túléltem"

– mesélte Lendler, aki öt órával később bújt elő a rejtekhelyéről, aztán kimentették. Csak a fesztiválon több mint 260 emberrel végeztek a Hamász terroristái, és sokakat még mindig eltűntként tartanak számon.

Közben tovább mentik a magyarokat Izraelből, de a Magyarországon ragadt izraelieknek is segítenek hazajutni. Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség saját pénzből finanszírozott különgéppel szállítja haza az itt rekedt izraelieket, visszafelé pedig több tucat magyart hoz haza a gép.

A kormány közben vízi úton szervezi a kint rekedt magyarok hazajutását.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!