„Hajózzanak el Ciprusra” – tanácsolta a tel-avivi konzul egy magyar turistacsoportnak a 24.hu szerint
2023. október 10. – 15:19
Egy 15 fős magyar turistacsoport Tel-Avivban ragadt, elmondásuk szerint pedig nem sok segítséget nyújt nekik a konzulátus a hazajutásban – derült ki a 24.hu cikkéből.
A csoport két nap múlva utazott volna haza Magyarországra, ám a Ryanair, ami reptette volna őket, az összes többi légitársasághoz hasonlóan törölte minden izraeli járatát.
„Tilesch Gábor tel-avivi konzulnak az volt az összes tanácsa, hogy kereskedelmi hajóval menjünk Ciprusra, vagy repüljünk Jordániába”
– mondta a lapnak kétségbeesetten az egyik nő, aki hozzátette, elfogadhatatlannak tartják ezt a hozzáállást.
Egyes csoporttagoknak lenne lehetőségük kijutni az országból, mégsem akarnak magánakcióba kezdeni. A cél az, hogy így 15-en együtt maradjanak egészen Ferihegyig.
![Utasok várakoznak az izraeli Ben Gurion nemzetközi repülőtéren, az előtérben egy óvóhely irányát mutató tábla – Fotó: Alexi J. Rosenfeld / Getty Images](https://assets.telex.hu/images/20231010/1696946363-temp-djDnFO_cikktorzs:xl.jpg)
A magyar turistáknak még két napig van szállása egy hotelben, amennyire lehet, nem mennek ki az utcára. A csoport a Tel Avivtól 30 kilométerre északra található Netánja városában szállt meg, de ha nem találnak megoldást a hazautazásra, akkor a tervek szerit „letáboroznak a tel-avivi magyar konzulátus előtt”. Többen 60 év felettiek a csoportban, a gyógyszereik is el fognak fogyni, ha nem jutnak hamar haza.