Három órán keresztül senki nem segített a megtámadott fesztiválozókon Izraelben

2023. október 8. – 11:08

Másolás

Vágólapra másolva

Három órán keresztül járőröztek a Hamász fegyveresei az izraeli Nova fesztivál területén, minden oldalról körbevették a rejtőzködő, menekülni próbáló embereket, írja a BBC egy fesztiválozó, Gili Yoskovich beszámolójára támaszkodva. A nő egy fa alatt próbált meg elbújni, három órán keresztül nem hallott mást, csak arab beszédet, majd amikor héberül szóló katonák jártak a területen, feltett kézzel feléjük ment. Ő volt az első, akit kimenekítettek a fesztiválról.

A CNN megszólaltatta Tal Giblyt is, aki szintén a Nova fesztiválon volt, amikor a támadások megkezdődtek. „Reggel fél 7 körül jöttek az első rakéták. Nem tudtunk hova bújni, egy nyílt területen voltunk. Mindenki bepánikolt, és elkezdte összeszedni a cuccait.”

Amikor a résztvevők menekülni kezdtek, az utakon dugók alakultak ki – Gibly szerint ekkor jöttek a motorosok, és ekkor kezdték lőni a tömeget.

Ő végül elért egy fás részig, és egy arra járó autó felvette, így menekült meg. Sokakat megöltek a fesztiválozók közül, és volt, akiket túszul ejtettek.

A Channel 12 izraeli tévécsatorna leadott egy videót, amelyen egy izraeli nőt és a barátját rabolják el ugyanerről a fesztiválról, írja a CNN. Amir Moadi, aki a videón látható nő szobatársa, a CNN-nek azt mondta: a videón látható nő, Noa Argamani családja megkérte őt, hogy ossza meg a videót a CNN-nel, abban a reményben, hogy az elősegíti a nő biztonságos szabadon bocsátását.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!