Eldurvult a poloskahelyzet Párizsban, már az olimpia megrendezését fenyegetik a vérszívók

2023. szeptember 29. – 22:25

Eldurvult a poloskahelyzet Párizsban, már az olimpia megrendezését fenyegetik a vérszívók
Az ágyi poloska fejének színezett elektronmikroszkópos képe – Forrás: Janice Harney Carr, Center for Disease Control / Wikipédia

Másolás

Vágólapra másolva

Poloskaválság van Párizsban: a vérszívó rovarok az 1950-es évekre ugyan nagyrészt eltűntek a mindennapi életből, az elmúlt évtizedekben viszont újra magukra találtak, és a vegyszerekkel szemben is egyre ellenállóbbak lettek. A francia fővárosban most odáig fajult a helyzet, hogy

az ágyi poloskák megjelentek a tömegközlekedési eszközökön, a gyorsvasutakon és a Charles de Gaulle repülőtéren is.

Az utasok előszeretettel posztolják az üléseken tébláboló vérszívókról készült felvételeiket, amitől a többi utas felháborodik, a politikusok pedig felszólítanak, intézkedéseket ígérnek és munkacsoportokat hívnak össze.

A párizsi városháza szerint a vérszívó rovarok invázióját még a jövő évi olimpiai játékok előtt kezelni kell, a közlekedési miniszter pedig felszólította a vonat- és busztársaságokat, hogy akadályozzák meg a poloskák elszaporodását a járműveik ülésein.

A közlekedési eszközökön kívül a poloskák nyáron már megjelentek a mozikban is, de nem a filmvásznon (bár lehet, hogy ott is, csak nem úgy), hanem a székeken. A mozitársaságok kénytelenek voltak megnyugtatásul közleményekkel biztosítani a látogatókat, hogy az üléseket poloskaellenes szerekkel kezelték.

A párizsi önkormányzati képviselők most levélben fordultak Élisabeth Borne miniszterelnökhöz, egy külön munkacsoport létrehozását kérve a rovarokkal szemben. A közlekedési miniszter azt közölte, hogy a jövő héten összehívja a tömegközlekedési szolgáltatókat, hogy tájékoztassa őket a kormány tervezett poloskaellenes intézkedéseiről és arról, hogyan tehetnének többet az utasok védelméért. Párizs alpolgármestere, Emmanuel Grégoire így nyilatkozott a televízióban:

„Senki sincs biztonságban. Bárhol összeszedhetjük és hazavihetjük a poloskákat, és észre sem vesszük, amíg el nem szaporodnak”.

Grégoire szerint a párizsi hatóságokhoz egyre több bejelentés érkezik, a fertőtlenítéssel, rovarirtással foglalkozó magáncégek megrendelései is felpörögtek. A legrosszabb helyzetben az alacsony jövedelmű háztartások vannak, akik nem tudják megfizetni a magáncégeket. Franciaország nemzeti egészségügyi hivatala, az Anses adatai szerint 2017 és 2022 között a francia lakások 11 százaléka volt fertőzött.

Az ágyi poloska (Cimex lectularius) a rovarok (Insecta) osztályának félfedelesszárnyúak (Hemiptera) rendjébe, ezen belül a poloskák (Heteroptera) alrendjébe és a vérszívó poloskák (Cimicomorpha) családjába tartozó faj. Eredetileg a denevérek külső élősködője volt, később pedig az ember és egyes háziállatok (pl. baromfi, házigalamb) vérszívójává is vált. Világszerte elterjedt, sok problémát okozó házi kártevő. Az ágyi poloska hossza 5-7 milliméter. A kifejlett példány barna színű, testét finom szőrök borítják. A rovar tápláléka kizárólag a gazdaszervezet véréből áll. Az ágyi poloska irtása precizitást és felkészültséget igényel, mivel a kártevő esetenként ellenálló az irtására használt szintetikus piretroidokkal szemben. (Wikipédia)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!