Épp táncolt az ifjú pár, amikor szétterjedt a tűz – legalább százan meghaltak egy iraki esküvőn
2023. szeptember 27. – 06:51
Tűz ütött ki egy esküvőn az észak-iraki Ninive tartományban. A tűzesetben legalább 114-en meghaltak, több mint 150-en megsérültek – jelentették be szerda reggel a helyi hatóságok. A lángok a tartomány Hamdáníja nevű, Bagdadtól mintegy 300 kilométerre északnyugatra található, zömében keresztények lakta részében csaptak fel kedd éjjel. Mohamed asz-Szudáni miniszterelnök azonnali vizsgálatot rendelt el az ügyben, írja az MTI.
A BBC cikke szerint az első jelentések arról szóltak, hogy a tűz a tűzijáték meggyújtása után lobbant be, majd ez lángra gyújtotta az olcsó, gyúlékony anyagokból készül csarnok paneleit. A tűz azután átterjedt a mennyezetre, amelynek egyes részei lezuhantak.
Azt egyelőre szintén nem tudni, hogy a menyasszony és a vőlegény a halottak vagy a sérültek között van-e, erről ellentmondó információk érkeztek. Az egyik vendég azt mondta, a tűz akkor terjedt szét, amikor a menyasszony és a vőlegény épp lassúztak a teremben, ahol kb. 800-1000 vendég volt jelen.