Közel 24 órával a tervezett indulás után végre megérkeztek Budapestre a Treviso reptéren ragadt utasok

2023. szeptember 24. – 16:37

Közel 24 órával a tervezett indulás után végre megérkeztek Budapestre a Treviso reptéren ragadt utasok
A Ryanair FR4306-os járata Budapestre a szombat esti 21.30-as indulás helyett vasárnap este 18-kor fog indulni – Fotó: Telex olvasó

Másolás

Vágólapra másolva

Közel 24 órával a tervezett indulás után végre megérkeztek Budapestre a velencei Treviso reptéren ragadt utasok – írta meg nekünk a gép egyik magyar utasa. „A hangosbemondó alapján az eredeti gépünk technikai hibáját nem tudták megjavítani, de sikerült találni egy másik gépet” – tette hozzá.

Ugyanettől az utastól kaptunk korábban egy e-mailt, amiben azt írta, hogy tegnap este 21.30-kor indult volna a gépük Trevisóból Budapestre, de a rossz időjárási körülmények miatt csak később, 22.30 körül tudták felengedni az utasokat gépre. „Ekkor 22.50-es indulás szerepelt a kivetítőn. A rendkívül lassú és körülményes lebonyolítás ellenére kb. 22.50-re mindenki a gépen volt. A pilóta ekkor jelezte, hogy kevés az idő, mert 11-kor zár a reptér.

Ennek ellenére 11 körül elkezdtünk kigurulni, hogy néhány méter megtétele után visszaguruljunk a start pozícióba. A biztonsági övek becsatolását jelző lámpa kialudt, ekkor sejtettem, hogy gond van. Így is történt: a pilóta bemondta, hogy mivel 11 óra elmúlt 8-9 perccel, nem fogunk tudni felszállni. Döbbent csend, majd csalódott moraj hallatszott”

– részletezi a levélben.

Miután az emberek kiszálltak a gépből, visszaterelték őket a reptér épületébe, arról azonban nem kaptak tájékoztatást, hogyan tovább. A levélíró szerint 23.49-kor kaptak a légitársaságtól egy üzenetet, miszerint sajnálják a történteket, és mivel több járat is késik, ezért nincs szabad szállás Treviso közelében. Az utasoknak saját maguknak kell gondoskodniuk arról, hol töltik az éjszakát, de persze a szállás költségit később visszatérítik majd.

Erről számolt be egy másik, szintén Treviso repterén ragadt utas, Krisztina is, aki a Telex kérdésére azt mondta, hogy sokan próbáltak taxit fogni és szállást keresni 40 kilométerrel arrébb, de többen kénytelenek voltak a reptéren, a kapuknál éjszakázni, a földön és a székeken aludtak, majd hajnali négykor kizavarták őket a rendőrök.

„Reggel 8-ig vártunk a bejáratnál, majd fél 11 magasságában visszaengedtek minket a kapuhoz. Körülbelül 200-250-en lehetünk most itt. Van, aki kisbabával, de van egy Parkinson-kóros idős úr is. Éjszaka kaptunk egy újabb üzenetet, hogy 14 órakor száll fel a gépünk, amiből 16 óra lett, most úgy tűnik, hogy 18 órakor fogunk indulni”

– tette hozzá Krisztina, aki szerint az ügyfélszolgálatot nem lehet elérni, az emberek kétségbe vannak esve, félnek, hogy soha nem jutnak haza. „Nincs alternatíva, néztem a Flixbuszt is, de az sem olcsó, és az is még egy 14-15 órás út hazafele. Engem már a sírás kerülget.” Ha szállást nem is, Krisztina szerint 20 euró értékben kaptak étel- és italkuponokat, amiből egy reptéren maximum egy szendvicset és egy kólát tudtak venni.

A késéssel kapcsolatban kérdéseket küldtünk a Ryanairnek is, amint válaszokat kapunk, frissítjük a cikket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!