Az anyjuk elkobozta a telefonjukat, a két kisgyerek kocsiba pattant és 300 kilométert autókázott

2023. szeptember 23. – 22:43

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtök éjjel megállítottak a rendőrök egy „veszélyesen közlekedő”, lopott autót a floridai Alachua megyében az autópályán. Meglepetésükre a volánnál egy 10 éves kisfiú ült, mellette pedig a 11 éves nővére. A két gyerek North Portból szökött meg, miután az anyjuk elkobozta az elektromos eszközeiket – írja a BBC.

A két gyerek pár nappal korábban szökött meg otthonról és majdnem 320 kilométert autókáztak, mire lekapcsolták őket a rendőrök. A seriffhivatal közleménye szerint a gyerekek azért léptek le, mert nagyon megharagudtak az anyjukra, aki büntetésből elvette az elektromos eszközeiket.

Az anyjuk azonnal jelentette az eltűnésüket, és azt is, hogy ellopták az autóját. A rendőrség hangsúlyozta, hogy semmilyen jele nem volt annak, hogy rosszul bánt volna otthon a gyerekekkel.

„Nyomozóink hosszasan beszélgettek a gyerekekkel és az édesanyával is, aki nyilvánvalóan minden tőle telhetőt megtett, hogy legjobb tudása szerint felnevelje a két kisgyereket, és fogékony volt az általuk adott ajánlásokra és segítségre is” – közölte a rendőrség.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!