Guardian: Az európaiak 98 százaléka szennyezett levegőben él

2023. szeptember 20. – 18:27

Másolás

Vágólapra másolva

A európaiak 98 százaléka súlyosan szennyezett levegőt lélegzik be nap mint nap, ami évente 400 ezer halálesettel van összefüggésben – írja a Guardian egy saját számításra hivatkozva. A brit lap szerint Európában súlyos közegészségügyi válsághelyzet van, ami szinte mindenkit érint.

A Guardian csapata a legmodernebb módszerekkel – többek között részletes műholdfelvételekkel és több mint 1400 földi megfigyelőállomás méréseivel – gyűjtött adatokat elemezte. Eszerint az európaiak 98 százaléka él olyan területen, ahol a káros részecskék aránya meghaladja az Egészségügyi Világszervezet által megadott határértéket. Az emberek majdnem kétharmada ráadásul olyan részen él, ahol ennek dupláját is meghaladja a káros részecskék koncentrációja.

A levegő tisztasága jelentősen különbözik Európa régiói között, így Kelet-Európában sokkal rosszabb a helyzet, mint Nyugaton. Ez alól Olaszország, és első sorban a Pó völgye a kivétel, ahol a szennyezés a WHO határértékének a négyszerese. A Guardian interaktív térképét a mérgezésről itt lehet nézegetni:

A térképen látható mérések a levegőben szálló, főként fosszilis tüzelőanyagok elégetéséből származó apró részecskék koncentrációjára vonatkoznak. Ezek a tüdőn keresztül a véráramba jutnak, és a szervezet szinte minden szervére hatással vannak. Ezt PM2,5 néven mérik, amiből a WHO szerint 5 mikrogramm/köbméter már káros.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!