Az egész környéket lázban tartotta a látványos szökése után két hétig bujkáló gyilkos

Legfontosabb

2023. szeptember 15. – 23:42

Az egész környéket lázban tartotta a látványos szökése után két hétig bujkáló gyilkos
George Bivens alezredes, a Pennsylvania Állami Rendőrség munkatársa tájékoztatja a médiát a Danelo Cavalcante utáni hajtóvadászat fejleményeiről 2023. szeptember 10-én – Fotó: Mark Makela / Getty Images / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

„A rémálom végre véget ért, és a jófiúk győztek”

jelentette ki szerda reggel Deb Ryan, Chester megye kerületi ügyésze, miután a hatóságoknak sikerült elfogniuk Danelo Cavalcantét, aki egy pennsylvaniai börtönből szökött meg két héttel ezelőtt.

Cavalcantét exbarátnője brutális meggyilkolásáért ítélték el, és egy másik gyilkosságért is körözik Brazíliában. Az utána folyó hajsza az elmúlt napokban lázban tartotta Amerikát, különösen, miután a meglehetősen egyedi szökéséről kikerült egy felvétel az internetre: ezen Cavalcante rákjárásra hajazó módszerrel mászott fel egy falon. Végül épp egy nappal azelőtt sikerült elkapni, hogy meglépett volna a környékről.

Kétszeres gyilkos szabadlábon

A brazil származású Cavalcantét augusztusban ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre, amiért 2021 áprilisában két kisgyereke szeme láttára 38 késszúrással megkéselte volt barátnőjét, Deborah Brandãót. A hatóságok szerint a férfi Mexikóba próbált menekülni, ahonnan később szülőhazájába, Brazíliába akart továbbmenni. A gyilkosság után néhány órával tartóztatták le Virginiában.

Cavalcantét egy 2017-es brazíliai gyilkossági ügyben is körözik – jelezte az amerikai rendőrbírói szolgálat egyik tisztviselője. A gyanú szerint a férfi évekkel ezelőtt megölte Valter Junior Moreira dos Reist, valószínűleg azért, mert az áldozat nem fizette ki a kocsija javíttatásának költségeit. A gyilkosság után a férfi felszívódott, és egy időre egy marhatenyészetnél bujkált Brazíliában, majd hamis papírokkal az Egyesült Államokba szökött.

Az ügyészek szerint pont azért ölte meg volt barátnőjét is, mert az megfenyegette: kitálal arról, hogy Brazíliában körözik. Cavalcante a tárgyalása után átmenetileg a Chester megyei állami börtönbe került. Ott kellett volna kivárnia, hogy átszállítsák egy nagyobb fegyházba, de inkább úgy döntött, hogy megpróbálkozik egy bravúros, de bizonyos szempontból bejáratott szökéssel.

Cavalcante szökési útvonala során ugyanis pont azokat a falakat mászta meg, amelyeken egy másik rab, Igor Bolte is feljutott májusban. A börtön tisztviselői szerint az előző szökés után pengésdrótot szereltek fel az épületre, de a mostani eset után nyilvánvalóvá vált, hogy az nem volt elég hatékony. Cavalcante átmászott a drótakadályon, felkapaszkodott a tetőre, majd leugrott az épületen kívül a földre. A korábban megszökött rab egyébként a sziklamászásban való jártasságára támaszkodott, de egy börtönőr a kameraképeken észrevette, és öt perccel később elfogták. Cavalcante pont megúszta, és utána majdnem két hétig sikerült bujkálnia.

Danelo Cavalcante szökése West Chester börtönéből egy 2023. szeptember 6-án közzétett videón – Fotó: Chester County District Attorney / Reuters
Danelo Cavalcante szökése West Chester börtönéből egy 2023. szeptember 6-án közzétett videón – Fotó: Chester County District Attorney / Reuters

A rendőrség szerint Cavalcante nagyon ügyelt rá, hogy ne bukjon le. „Félreeső, erdős területen húzta meg magát, és az első pár napban nem mozdult” – mondta Robert Clark, Pennsylvania keleti körzetének rendőrbíró-helyettese. Szerinte Cavalcante részben egy farmon talált görögdinnyén és a patak vizén élt.

A szökés felforgatta a valamivel több mint 2600 lakosú South Coventry Township életét. A városka erdős területeit a rendőrség körbekerítette. Cavalcante utólagos elmondása szerint az őt üldöző rendőrök háromszor majdnem rátaláltak, miközben elrejtőzött az erdőben.

„Egyszerűen hatalmas területet kellett átkutatni. Nem hiszem, hogy a nyilvánosság megérti, milyen nehéz volt extrém hőségben és extrém körülmények között megtalálni őt” – mondta a CNN-nek Clark, aki szerint a sűrű növényzetben könnyen el lehetett bújni.

Olyan is volt, hogy a járőrök méterekre megközelítették a bűnözőt.

Miután megváltoztatta a külsejét – például simára borotválta az arcát –, Cavalcante többször felbukkant a városban is. Betört házakba, ellopott egy furgont, amelyet aztán otthagyott valahol, és egy betörés során szerzett egy puskát is. A ház tulajdonosa rajta is kapta, pisztolyt rántott, és rálőtt, de a szökevénynek sikerült elmenekülnie. Állítólag régi munkatársai házánál is megjelent, és bekopogott az ajtón, de senki nem volt otthon. A régi kollégák később értesítették a hatóságokat. Ugyanakkor a rendőrség feltételezései szerint egyes ismerőseinek szándékukban állt segíteni neki.

Mivel fegyvere is volt, a rendőröknek így még jobban kellett vigyázniuk, hogy az elfogása minél gördülékenyebben és gyorsabban megtörténjen. A helyi lakosok annyira féltek, hogy néhány bolt és iskola be is zárt arra az időre, amíg a szökevényt kézre nem kerítették. Nemcsak a helyiek aggódtak a férfi szökése miatt, hanem áldozatának, Deborah Brandãónak a családja is. Amíg nem volt meg a fegyenc, addig a család elbarikádozta magát otthon, és rendőri védelem alatt álltak.

Rendőrök fésülnek át egy erdős területet a szökött elítélt utáni hajtóvadászat tizedik napján – Fotó: Mark Makela / Getty Images / AFP
Rendőrök fésülnek át egy erdős területet a szökött elítélt utáni hajtóvadászat tizedik napján – Fotó: Mark Makela / Getty Images / AFP

Megpróbált kikúszni, de Yoda kutya nem engedte el

A hatóságok rendkívül veszélyesnek minősítették Cavalcantét, és 25 ezer dollár jutalmat (kb. 9 millió forintot) ajánlottak fel az elfogásához vezető információkért. A hírek szerint több mint 500 rendőr kereste az elmúlt két hétben a gyilkost, sokan éjjellátó szemüveggel, kutyákkal, drónokkal és helikopterekkel, mégis meglepően sokáig nem találták meg. Annak ellenére sem, hogy ezalatt három alkalommal is felismerték a férfit a megyében. Még egy bejárati ajtó kamerája is rögzítette az arcát. Kedden egy betörésre figyelmeztető riasztó jelzett egy környékbeli házban, amelyről feltételezték, hogy Cavalcante ott lehetett. De a rendőrök nem találtak semmit.

Végül szerdára virradóra bukkantak a nyomára: hajnalban egy rendőrségi repülőgép pásztázott egy kijelölt területet, amikor a hőkamerán megláttak valamit, amiről úgy vélték, hogy Cavalcante lehet az. Csakhogy utána vihar tört ki, a villámlás miatt pedig a repülőgépnek is le kellett szállnia. Egy 20-25 fős taktikai egység azért biztosította a területet az éjszaka folyamán, és reggelig vártak, hogy a vihar elüljön.

Reggel 8 óra körül lendültek akcióba a keresésben részt vevő hatóságok. Cavalcante a lopott puskán feküdt, amikor a rendőrök rátaláltak. Bár sikerült meglepniük, a férfi még azelőtt észlelte őket, hogy elég közel értek volna hozzá. Úgy döntött, nem adja könnyen magát, kúszva próbált elmenekülni a puskájával.

Erre a csapat ráeresztett egy rendőrkutyát – név szerint Yodát –, aki meg is fogta, így nem tudta elsütni a karnyújtásnyira lévő fegyvert, a rendőrök pedig le tudták tartóztatni.

George Bivens, a pennsylvaniai állami rendőrség alezredese úgy jellemezte Cavalcantét, mint dacos embert, aki inkább elszánt volt, mint képzett. „Nekem a legnagyobb megkönnyebbülés az, hogy a közösségből senkinek sem esett bántódása, és a rendfenntartó erők egyik tagja sem sérült meg” – mondta.

Deborah Brandão családja nagy örömmel fogadta a hírt, hogy elkapták a rokonuk gyilkosát. „Az elmúlt két hét rendkívül fájdalmas és félelmetes volt, mivel visszahozta a nővérem elvesztésével járó összes érzést, és azt a gondolatot, hogy ez a bűnöző újra bánthat minket” – mondta Sarah Brandão. Hozzátette: a család most arra koncentrál, hogy újra összeszedje magát, és feldolgozzák a történteket.

Cavalcante őrizetbe vétele – Fotó:: Pennsylvania State Police / Reuters
Cavalcante őrizetbe vétele – Fotó:: Pennsylvania State Police / Reuters

Örömükben fotózkodtak

Cavalcante arca véres volt a kiadott képeken, mivel a fején megsértette a rendőrség kutyája. Sötét nadrágot és Philadelphia Eagles-feliratú kapucnis pulóvert viselt, amelyet levágtak róla, mielőtt a kocsiba rakták volna. Ezt megelőzően viszont több rendőr is csoportképet csinált a szökevénnyel és a puskával, ami miatt aztán kritika is érte a hatóságokat:

Szakértők szerint az ünnepi pillanat nem volt helyénvaló. „Etikai szempontból nem helyes, ha egy rendőr az utcán fényképez, és aztán kiteszi a közösségi médiába, vagy pedig ünneplésnek vagy megtorló lépésnek szánja azt” – mondta Adam Scott Wandt, a John Jay College docense.

Bivens alezredes azt mondta, egyáltalán nem zavarja, hogy a csapat tagjai fotózkodtak a gyilkossal. „Azok a férfiak és nők elképesztően keményen dolgoznak, embert próbáló körülmények között. Büszkék a munkájukra” – mondta újságíróknak.

Cavalcante elfogása után bevallotta a tervét a hatóságoknak: eszerint csütörtökön ellopott volna egy kocsit, amellyel aztán Kanadába akart szökni, hogy ott tovább bujkáljon. A rendőrség tehát még épp időben kapta el a szökevényt. Testvérét, Eleni Cavalcantét szintén letartóztatta az amerikai bevándorlási és vámhivatal. A kitoloncolása folyamatban van, miután nem működött együtt a nyomozással – mondta Bivens. A hatóságok szerint mások is megpróbáltak segíteni Cavalcanténak, de a rendőrségnek ezt állítólag sikerült megakadályozni.

A férfi most már egy szigorúbban őrzött megyei börtönben van. A korábbi gyilkossági ítélet mellett szökés bűntette miatt is vádat emeltek ellene. Szerdán volt az első előzetes tárgyalása, a brazil ügyészség pedig már jelezte, hogy a jövő hónapban videóhíváson keresztül megtartják az első bírósági meghallgatást a 2017-es gyilkosság ügyében is.

Ami pedig az eredeti börtönt illeti, ahonnan így már ketten is hasonló módszerrel szöktek meg: a megyei tisztviselők közleménye szerint „azonnali változtatásokat hajtottak végre a börtön biztonságának megerősítése érdekében”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!