Lula brazil elnök nem akarja eldönteni, letartóztassák-e Putyint, ha Brazíliába utazik

2023. szeptember 11. – 16:54

Másolás

Vágólapra másolva

Visszavonta korábbi nyilatkozatát Luiz Ignácio Lula da Silva brazil elnök, amely szerint Vlagyimir Putyint biztosan nem tartóztatnák le, ha jövőre részt venne a Rio de Janeiró-i G20-csúcstalálkozón. Lula még szombaton nyilatkozott így, hétfőn viszont már visszakozott, arra hivatkozva, hogy „nem is tudta, hogy létezik” a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC).

Az ICC korábban elfogatóparancsot adott ki Putyin ellen az Ukrajnában elkövetett háborús bűnök miatt, és a szervezet döntéseinek jogalapot adó római alapokmányokat aláíró országoknak így – elvileg – kötelességük lenne letartóztatni Putyint, ha a területükre lépne. Lula hétfőn azt mondta: ha Putyin Brazíliába utazik, nem a kormány vagy a kongresszus, hanem az igazságszolgáltatás dönt majd, hogy le kell-e tartóztatni.

Lula vezetése alatt Brazília semleges pozícióra törekedett az orosz-ukrán háborúban, és megpróbáltak közvetítőként fellépni a két fél között. Brazília ennek megfelelően (Magyarországhoz hasonlóan) nem támogatta fegyverekkel Ukrajnát, ami sok nyugati vezetőt bosszant.

(Guardian)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!