Azzal vádolják Jimmy Fallont, hogy mérgező munkakörnyezetet teremtett a műsora kulisszái mögött

2023. szeptember 8. – 10:50

Azzal vádolják Jimmy Fallont, hogy mérgező munkakörnyezetet teremtett a műsora kulisszái mögött
Jimmy Fallon az Amerikai Természettudományi Múzeum gáláján 2022. december 1-én New Yorkban – Fotó: John Nacion / NurPhoto /AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Jimmy Fallon elnézést kért a stábtagoktól egy csütörtök délutáni Zoom-megbeszélésen, miután a Rolling Stone magazin két jelenlegi és tizennégy volt alkalmazottra hivatkozva azt írta, az NBC legnépszerűbb késő esti talkshow-jának műsorvezetője toxikus munkakörnyezetet teremtett és verbálisan bántalmazta a stábtagokat – írja a Variety.

A The Tonight Show Starring Jimmy Fallon című műsor több volt munkatársa is arról számolt be a Rolling Stone-nak, hogy mérgező a munkakörnyezet az NBC késő esti műsorának kulisszái mögött. A munkatársak közül néhányan azt mondták, hogy a mentális egészségük jelentősen megromlott a műsorban töltött idő alatt.

Mióta Jimmy Fallon 2014-ben Jay Leno utódjaként elfoglalta a műsorvezetői széket, kilenc különböző showrunner vezette a műsort. Ez lényegesen nagyobb fluktuáció, mint ami a konkurenciákat (például Jimmy Kimmel, Seth Meyers és Stephen Colbert műsorait) jellemzi. A stábtagok elmondása szerint ez is súlyosbította a helyzetet. A Rolling Stone forrásai szerint a helyzet javult, mióta Chris Millert nevezték ki showrunnernek tavaly márciusban. Korábban viszont – a volt stábtagok beszámolói szerint – „senki nem mondott nemet Jimmynek, és mindenki tojáshéjon járt körülötte, különösen a showrunnerek”. Állításuk szerint egy „síró szobát” is berendeztek a stúdióban, ahova elvonulhattak a stábtagok, hogy „kiheverhessék a mérgező környezetet”.

„Soha nem lehetett tudni, melyik Jimmyt kapjuk, és mikor fog hisztizni. Ha Jimmynek rossz napja volt, mindenkinek rossz napja volt” – mesélte a lapnak egy volt dolgozó.

Az egyik munkatárs azt is állította, hogy egy alkalommal Fallon részegen jelent meg egy próbán, én nem emlékezett arra, hogy korábban áthúzott egy viccet a jegyzeteiben. „Nem emlékezett rá, hogy ő maga húzta át. Azt mondtam magamban: Ó, Istenem, részeg. Azt se tudja, mit csinál” – mesélte.

Fallon csütörtök délután egy stábtagoknak tartott rövid Zoom-megbeszélésen reagált a vádakra.

„Ez annyira kínos, rettenetesen érzem magam. Sajnálom, ha kínos helyzetbe hoztalak titeket, a családotokat vagy a barátaitokat. Annyira rosszul érzem magam, hogy el sem tudom mondani. Azt akarom, hogy ez a műsor szórakoztató, mindenki számára befogadó, és vicces legyen. Azt akarom, hogy a legjobb műsor legyen, amit a legjobb emberek csinálnak” – fogalmazott a stábtagok beszámolói szerint.

2020-ban Ellen DeGeneres-ről jelentek meg hírek, miszerint toxikus munkakörnyezetet teremtett a műsorában. Az ellene felhozott vádak viszont sokkal súlyosabbak voltak: szexizmussal, rasszizmussal, érzelmi bántalmazással, a producereket pedig szexuális zaklatással vádolták meg. Az ügy miatt belső vizsgálatot indítottak, amely arra jutott, hogy a legtöbb vádpont megfelel a valóságnak, és valóban nem elfogadhatóan bántak a stáb tagjaival. Ezután az Ellen című műsor nézettsége is bezuhant, végül 19 évad után, 2021-ben kaszálták el. A Fallon ellen felhozott vádak azért is meglepőek, mert a műsorvezető pont a kedvességével szerzett magának hihetetlen népszerűséget, és DeGeneressel ellentétben arról is ismert, hogy nem hozza kellemetlen, megalázó helyzetbe a vendégeit. A munkatársak állítása szerint a színfalak mögött egészen másképp viselkedett.

Fallon képviselői nem reagáltak a Rolling Stone cikkére, a csatorna szóvivője viszont nyilatkozott a lapnak:

„Mint minden munkahelyen, nálunk is voltak olyan dolgozók, akik problémákat vetettek fel. Ezeket kivizsgáltuk, és adott esetben intézkedéseket hoztunk. Mint mindig, most is arra bátorítjuk azokat az alkalmazottakat, akik úgy érzik, hogy az irányelveinkkel összeegyeztethetetlen viselkedést tapasztalnak vagy figyelnek meg, hogy jelentsék aggodalmaikat, hogy megfelelően tudjunk velük foglalkozni” – mondta.

Fallon műsora egyébként jelenleg szünetel az írókat és színészeket képviselő WGA és SAG-AFTRA szakszervezetek sztrájkjai miatt. Fallon a sztrájk kapcsán is a hírekbe került, de pozitív értelemben: augusztus végén többb népszerű amerikai műsorvezetővel együtt indított el egy minimum 12 részes podcastsorozatot a Spotifyon. A cél nem önző, ugyanis az ebből befolyó pénzt teljes egészében arra fogják fordítani, hogy kifizessék az íróstábokat, amik a májusi írósztrájk kezdete óta semmiféle fizetést nem kapnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!