Ételszállító furgon aljára kötözve szökhetett meg a börtönből egy terrorizmussal vádolt rab Londonban

2023. szeptember 7. – 03:55

Másolás

Vágólapra másolva

Daniel Abed Khalife a wandsworth-i börtönből szökött meg, a feltételezések szerint egy ételszállító furgon aljához szíjazta magát, írja a BBC. A 21 éves férfit terrorizmussal vádolják, hamis bombákat helyezett el egy katonai bázison.

A rendőrség szerint a férfi nem jelent komoly veszélyt az emberekre, de azért azt ajánlják, senki ne közelítse meg, ha látja.

Az egykori katona előzetes letartóztatásban várta a tárgyalását, a terrorizmuson kívül hivatali titokról szóló törvény megsértésével is vádolják, beleértve a terrorcselekmény előkészítését és az ellenség számára hasznos információk gyűjtését. Állítólag egy ellenséges államnak dolgozott.

A hamis bombákat a MOD Stafford bázison hagyta, „azzal a szándékkal, hogy a másikban azt a hiedelmet keltse, hogy az eszköz valószínűleg felrobban vagy meggyullad”. Ezen kívül a Honvédelmi Minisztérium Közös Személyzeti Igazgatási Rendszeréből szerzett meg katonákról szóló olyan személyes információkat, amelyek „valószínűleg hasznosak lehetnek egy terrorcselekményt elkövető vagy előkészítő személy számára”.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!