Kiszabadultak a sártenger fogságából a Burning Man látogatói

2023. szeptember 5. – 08:06

Kiszabadultak a sártenger fogságából a Burning Man látogatói
Exodus, avagy a Burning Man résztvevői araszolnak a civilizáció felé – Fotó: Matt Mills McKnight / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Helyi idő szerint hétfőn napközben a szervezők és a hatóságok megnyitották a Burning Manről kivezető utakat, tízezrek indultak meg egy meleg zuhany és a civilizáció felé – írja a Reuters.

A fesztivál épp a hétvégi csúcshoz érkezett volna, mikor péntek este egy hatalmas eső sártengerré változtatta a nevadai sivatagot. A 73 ezer résztvevőt a szervezők arra kérték, hogy maradjanak a táboraikban, ne hagyják el a helyszínt. A látogatókat emellett arra utasították, hogy takarékoskodjanak az élelmiszerrel, a vízzel és az üzemanyaggal is, és húzzák meg magukat egy meleg, biztonságos helyen.

Az előbbit sokan nem tartották, a kifelé vezető úton erről kipörgött, magukra hagyott autók tanúskodnak. A buli azonban nem teljesen állt meg, sok lakóautós fogadott be sátrazókat, akikkel átjátszották, átbeszélgették a hétvégét.

Mikor hétfőn megnyílt az út, a szervezők azt kérték, hogy ha lehet, minél kevesebben induljanak el egyszerre. Ehhez képest végül a karaván egy 10 sávos, egyirányú úttá vált, a legközelebbi autópályáig húzódó 8 kilométert nagyjából 5,5 óra alatt lehetett megtenni. Hillary Schieve, Reno polgármestere azt mondta, hogy a város konferencia-központjának néhány parkolóhelyét megnyitják a fesztiválozók számára.

A Burning Man záróeseményén minden évben elégetnek egy óriási szalmaembert. Ezt vasárnap szokták megtartani, de idén elmosta az eső. Viszont olyan sokan várták, hogy a szervezők megtartották, a közvetítést itt lehet követni.

A rendőrség egyébként egy halálesetet is vizsgál, ami a fesztiválon történt, de a New York Times szerint azt mondták, hogy nincs köze az időjáráshoz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!