Nem hangozhatott el a magyar himnusz egy munkácsi magyar nemzetiségi iskola évnyitóján

2023. szeptember 1. – 20:20

Másolás

Vágólapra másolva

A munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola arról számolt be közösségi oldalán, hogy a pénteken megtartott tanévnyitón felsőbb utasításra nem hangozhatott el a magyar himnusz.

Hogy pontosan ki tiltotta meg a magyar himnusz lejátszását arról nem tesznek említést a posztban. A magyar tannyelvű iskola posztja szerint a rendezvényen magyar zászlót, és más nemzeti színű jelképeket sem tehettek ki. Az igazgató is csak ukránul mondta el a beszédét.

A városi tanács nemrég egy magyarul állítólag nem beszélő óvodapedagógus végzettségű illetőt nevezett ki az iskola igazgatói posztjára, miután az előző intézményvezetőt 17 év után menesztették – számolt be az ungvári városi tévé. Új az igazgatóhelyettes is, állítólag ő sem beszél magyarul.

Az igazgató a sajtónak csak annyival kommentálta az évnyitót érintő változtatást, hogy Ukrajnában az ukrán nemzeti jelképek használatosak.

A csatornának megszólaló pedagógusok szerint igazságtalan az előző igazgató leváltása, és a gyerekek és a tanári kar is megdöbbent a hír hallatára. A riport szerint a tanárok csendes tiltakozással készültek, piros-fehér-zöld sávos gyertyát gyújtottak, egy diák pedig magyarul szavalta el Reményik Sándor „Templom és iskola” című versét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!