A hidegháború egyik legfeszültebb időszakában lőtték le szovjet gépek az eltévedt koreai utasszállítót

Éppen a héten jelent meg egy repülésbiztonsági tanácsadó cég kutatása, amely szerint négyből három pilóta már legalább egyszer elaludt a pilótafülkében, sokan pedig elbóbiskolnak a repülőutak során. Szerencsére ezek a szendergések az esetek túlnyomó többségében nem okoznak katasztrófákat, de ez az elmúlt évtizedek biztonsági fejlesztéseinek is köszönhető. Negyven évvel ezelőtt azonban nem is kellett elbóbiskolni ahhoz, hogy megtörténjen a tragédia:

1983. szeptember 1-jén példátlan módon, a hidegháborús feszültségek közepette szovjet vadászgépek lőtték le a Korean Air Lines eltévedt utasszállítóját.

A tragikus esethez emberi mulasztások sorozata vezetett mind a pilóták, mind a szovjet hadsereg részéről. A szakértők a mai napig értetlenül állnak a hibák előtt, amelyek egy része a „megerősítési torzításból” fakadhatott. A katasztrófában 269-en veszítették életüket. A történtek hozzájárultak ahhoz, hogy több új biztonsági előírást is bevezettek a repülésben.

Több száz kilométerrel letértek az útról

A Korean Air 007-es járata New Yorkból szállt fel, és Szöulba tartott. A gép félúton megállt üzemanyagért az alaszkai Anchorage-ben. Alice Ephraimson-Abt, egy 23 éves fiatal amerikai nő ekkor felhívta az édesapját, hogy elújságolja neki: egy kongresszusi képviselő, Larry McDonald is a fedélzeten van. Helyi idő szerint hajnali 4 órakor Ephraimson-Abt és McDonald gépe felszállt, és megkezdte az út 7 órás második szakaszát a koreai főváros felé – vagyis egy kicsit inkább odébb.

A Boeing 747-est két pilóta és egy repüléstechnikus irányította. Mind a három koreai férfi kifejezetten tapasztaltnak számított, egyikőjük a koreai légierőnél is szolgált. Mindannyian több ezer órát repültek korábban, és jól ismerték a útvonalat, amit már sokszor végigcsináltak.

A Hokkaido szigetét is érintő, Szöulba vezető úthoz használt nemzetközi légi útvonal éppen a szovjet légtér határa mellett párhuzamosan húzódott, nagyjából 28 kilométerrel odébb. Ez alapvetően nem lett volna probléma, de a Korean Air 007-es járata már 10 perccel a felszállás után pontatlan, a szükséges 220° helyett 245°-os irányt vett, és nagyjából 3 óra elteltével már meg is jelent a szovjet radarokon.

A gép felbukkanása két dolog miatt is rendkívül szerencsétlen volt: 1983. szeptember 1-re a szovjet hadsereg állítólag rakétatesztek végrehajtását tervezte a Kamcsatka félszigeten, ami miatt különösen árgus szemekkel figyelték a légteret esetleges kémrepülők után kutatva. A szovjetek gyanúja ráadásul be is vált, ugyanis egy amerikai vadászgép körözött a felségterületükön belül, amit mindenképpen el akartak kapni.

Ebbe a helyzetbe csöppent bele az eltévedt koreai utasszállító, amely ráadásul órák elteltével sem változtatta meg az irányát, hanem egyre mélyebbre hatolt a szovjet légtérben, és elérte a Kamcsatka félszigetet. Ott a szovjetek összekeverték az utasszállítókra nagyon hasonlító kémrepülővel, de hiába küldték utána a vadászgépeket, hogy azonosítsák a szokatlanul merésznek tűnő gépet, azokból kifogyott az üzemanyag. Ennek oka az volt, hogy a szovjetek a disszidens akcióktól tartva általában nem tankolták tele a vadászgépeiket. Mindenesetre a 007-es így folytatta az útját a nemzetközi vizek felett – változatlanul a rossz irányba tartva.

Az utasszállító azonban ismét belépett a szovjet légtérbe, amikor Szahalin sziget felett haladt át. Ezúttal a vadászgépek megtankolva kezdték el követni az utasszállítót, amit egyébként nem nagyon lehetett látni, mivel a nap még fel se kelt. Az egyik szovjet pilóta meg is jegyezte, hogy a repülőgép navigációs fényei villogtak, ami arra utal, hogy nem kémrepülőgépről van szó. Ám mivel a szárazföldi irányítás meg volt róla győződve, hogy a kémrepülőt találták meg, ezért nem a megfelelő rádiócsatornán próbáltak kapcsolatba lépni a koreaiakkal, hanem a vadászgépek rádiófrekvenciáján, amelyen természetesen nem kaptak választ.

Ezzel a szovjetek megsértették a polgári légi járművek elfogásával kapcsolatos nemzetközi előírásokat és ajánlott gyakorlatokat – áll a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) jelentésében.

A szovjetek mindenképpen el akarták kapni a betolakodót, mielőtt az újra nemzetközi légtérbe ért volna át, így elhamarkodott döntésekre szánták el magukat. Állításuk szerint figyelmeztető lövéseket adtak le, de azokat a polgári gép pilótái nem vehették észre, mert nem reagáltak. Pontosan ekkor a tokiói légiforgalmi irányítás utasította a repülőgépet, hogy emelkedjen 35 000 lábra.

A szovjet hatóságok ezt kitérő manővernek vették, megpecsételve a repülőgép sorsát.

Végül az egyik vadászgép felsőbb utasításra lelőtte az utasszállítót, ami nagyjából másfél perces kontrollálhatatlan emelkedés és zuhanás után elvesztette a kapcsolatot a tokiói irányítással is. A sérült gép 12 percig zuhant az óceán felé, majd becsapódott.

Mindenki hibázott, aki csak ott volt

A szovjetek később megtalálták a gép feketedobozát, ám annak tartalmát 1993-ig titokban tartották. A gép lelövésének évében az ENSZ Nemzetközi Polgári Repülési Szervezete vizsgálatot indított, és két fő teóriát állítottak fel arra, hogy hogyan is keveredhetett a 007-es úgy a szovjet légtérbe, több száz kilométerre a kijelölt útvonalától, hogy ezt a pilóták nem is korrigálták.

A verziók megértéséhez fontos tudni, hogy pontosan hogyan nézett ki egy ilyen járat útja. Alaszka után a Szöul felé tartó járatoknak jórészt az óceán felett kell repülni, egy olyan útvonalon, amelyet több szakaszra bontottak, és különböző checkpointok felett kell elhaladni – magyarázta a Green Dot Aviation dokumentumfilmje. Ezek a kitűzött pontok egyetlen kivételével azonban „virtuálisak”, tehát nem szárazföldhöz vannak kötve, csupán a térképen jelölik őket bizonyos koordináták. Ezeket a koordinátákat a pilóták kézzel ütötték be a fedélzeti számítógépbe minden felszállás előtt, hogy aztán a robotpilóta a „tehetetlenségi navigációs rendszer” (INS) nevű beállítással ezek alapján kormányozza a gépet a 7 órás óceán feletti úton. Az egyik teória szerint a pilóták félreüthették a számokat az út megkezdése előtt, esetleg meghibásodott a rendszer. Mindenesetre a robotpilóta nem jó irányba vitte őket.

Ami viszont ennél is valószínűbbnek tűnik – és ez a másik teória –, hogy miután leálltak a kézi vezérléssel, a gép vezetői nem állították át a robotpilótát az „irány” módról az INS módra, ami a beütött koordináták szerint vezette volna őket Tokióig, és aztán Szöul felé. Az „irány” beállítás viszont egy korábban megadott szögben vitte a gépet, egyenesen a szovjet légtérbe.

A két alapvető hibának még nem kellett volna katasztrófába vezetni a gépet, mivel a 7 óra során a pilótáknak a Korean Air légitársaság protokolljai szerint többször is ellenőrizniük kellett volna a koordinátákat. Hogy ezt miért nem tették meg, arra sosem lesz biztos válasz, de van néhány lehetőség. Az egyik legkézenfekvőbb lehetőség, hogy egyszerűen nem figyeltek oda, mert beszélgettek, ami részben igaz is, ugyanis a legénység a rádión keresztül beszélgetett egy másik, (elvileg) mögöttük haladó géppel, a Korean Air Lines 015-el. A két gép elvileg 10-15 perces különbséggel érkezett volna meg Szöulba, de mint tudjuk, végül csak a későbbi gép ért célba.

Bár a csevegés elvonhatta a figyelmet, épp a 015-ös gép miatt kellett volna észrevenniük a 007-es pilótáinak, hogy nem egy útvonalon haladnak. Például míg a 007-es hosszabb időre elvesztette a rádiókapcsolatot a földi irányítással, addig a helyes úton haladó 015-ös utasszállító nem. Erről ráadásul mindkét legénység tudott, mert a 015-ös gép lett a földi irányítás és a 007-es között a rádiós közvetítő. Emellett amikor a jó útvonalon haladó repülőgép jelezte, hogy teljesen más szélirányokat tapasztalnak, mint az elvileg 10 perccel előrébb repülő 007-es, az eltévedt legénység ezt elintézte annyival, hogy biztos csak furcsán változnak a szélirányok.

A 007-es legénysége hanyagságának másik magyarázata, hogy visszájára sült el a tapasztalatuk: túlságosan biztosak voltak abban, hogy jól csináltak mindent, és úgynevezett „megerősítési torzítás” lépett fel náluk. Ez azt jelenti, hogy a pilóták azokat az információkat részesítették előnyben, amelyek igazolják saját meggyőződésüket, hogy jó helyen repülnek.

Ezzel szemben a szovjet álláspont az volt, hogy az utasszállító valójában hírszerző küldetésen volt. Az ICAO azt is megállapította, hogy nincs bizonyíték a szovjet állítás alátámasztására, és elítélte az agresszív reakciót is. Ugyanakkor maga az ICAO is felhozott egy olyan hipotézist, miszerint a pilóták valójában tudták merre vannak, mivel úgy döntöttek, hogy levágják az utat, és egyenesen Szöulba repülnek – megsértve ezzel a szovjet légteret. Ez ugyanakkor szintén nagy hanyagságra utalna, és nem magyarázza meg, hogy a pilóták miért jelentették azt, hogy áthaladtak az eredeti útvonal checkpointjain.

Biztonságosabbá tették a repülést

Az angoltanárnak készülő Alice Ephraimson-Abt és a politikus Larry McDonald holtestét a többi utaséval soha nem sikerült megtalálni. Az áldozatok családjai soha nem tudták eltemetni a halottjaikat, és azt is csak egy évtizeddel később tudták meg, hogy pontosan mi volt az oka a szeretteik halálának. Az eset ugyanakkor túlmutatott a halottakon is:

egyrészt hozzájárult ahhoz, hogy az 1983-as évet a hidegháború egyik legfeszültebb időszakaként tartsák számon.

Másrészt viszont több olyan változást is hozott a repülésben, amelyeknek köszönhetően jelentősen csökkent az ilyen félreértésekből és mulasztásokból adódó tragédiák esélye. Az egyik legfontosabb, hogy változtattak a repülőgépek navigációs rendszereinek kijelzőin, és a modern gépekben már sokkal egyértelműbben jelzi a gép, hogy milyen beállítással repül.

Az ICAO továbbá javasolta a nemzetközi polgári repülésről szóló egyezmény módosítását, amely megtiltotta a katonai fegyverek alkalmazását polgári repülőgépek ellen repülés közben: miután a szükséges számú tagállam ratifikálta, ez 1998-ban hatályba lépett.

És a változás, ami talán mindannyiunk életét nagyban befolyásolta, és a 007-es tragédiája váltotta ki:

Ronald Reagan a történtek hatására döntött úgy, hogy engedélyezi az addig csak katonai célokra használt GPS-technológia szélesebb körű felhasználását.