Kizuhant egy kislány egy torinói ház ötödik emeletéről, de egy járókelő elkapta

2023. augusztus 27. – 17:15

Kizuhant egy kislány egy torinói ház ötödik emeletéről, de egy járókelő elkapta
Mattia Aguzzi – Fotó: Giorgia Meloni / Twitter

Másolás

Vágólapra másolva

Megmentette egy kislány életét az olaszországi Torinóban az a férfi, aki elkapta az ötödik emeletről kizuhanó gyereket szombaton délelőtt. A négyéves kislány átmászott az erkély korlátján a párkányra, észrevette ezt egy fiú a szemközti házból, aki kiabálni kezdett, a járókelőktől kérve segítséget.

Meghallotta a kiabálást és látta is a gyereket a környéken lakó 37 éves Mattia Aguzzi, aki pont bevásárolni indult barátnőjével. „A kislány egyre inkább kihajolt, aztán már csak kapaszkodott, a lába a levegőben kalimpált” – mesélte Aguzzi az Ansának. A férfi kiabált neki, hogy másszon vissza, de a gyerek nem hallotta. Ekkor a kislány zuhanni kezdett, Mattia pedig odaugrott.

„Becsuktam a szemem és csak reménykedtem. Próbáltam tompítani a zuhanás okozta ütést, így mindketten a földre kerültünk.”

A gyerek egy pillanatig nem mutatott életjelt, de aztán sírni kezdett.

„Egy örökkévalóságnak tűnt az a pár másodperc, amíg felsírt, de akkor egy óriási kő esett le szívemről. Az ütés erős volt, alig kaptam levegőt, és le kellett ülnöm a földre” – mondta Aguzzi. A férfit mellkasi zúzódásai miatt és karsérülés gyanújával megröntgenezték. A kislánynak semmi baja nem esett, de a biztonság kedvéért hétfőig megfigyelés alatt tartják a gyermeksebészeti osztályon. A férfi bátorságát méltatta a torinói polgármester, sőt Meloni is gratulált neki Twitteren.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!