Két sérültje van a Kijev megye elleni rakétatámadásnak

2023. augusztus 27. – 16:19

Másolás

Vágólapra másolva

Az orosz erők rakétatámadást hajtottak végre vasárnap Kijev megye ellen, az eddigi információk szerint két helyi lakost sebesítettek meg a lezuhanó roncsok – közölte az ukrán főügyészség a Telegramon.

Az ukrán légierő közleménye szerint sikerült négy rakétát kilőniük, ám a roncsok eltaláltak tíz családi házat, két autót és egy mezőgazdasági gépek tárolására szolgáló hangárt is a kijevi régió egyik járásában.

Kijev mellett az orosz katonák folytatták Nyikopol térségének ágyúzását is az éjjel – közölte Szerhij Liszak, a keleti országrészben lévő Dnyipropetrovszk megye kormányzója. A támadásban senki nem sérült meg, azonban kigyulladt egy mezőgazdasági üzem, és két családi házban is károk keletkeztek.

Illja Jevlas, a keleti országrészben harcoló ukrán erők szóvivője egy tévéműsorban arról beszélt, hogy az orosz hadsereg jelentősen megnövelte a támadások számát a Donyeck megyei Limank városának irányába, illetve a Harkiv megyei Kupjanszk ellen is. A szóvivő szerint szombaton 15 légicsapás érte az ukrán katonák állomásait, és 620 támadást kellett visszaverniük.

(MTI)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!