Tizennégy éves kortól szabadon lehetne megváltoztatni a nemet és a keresztnevet Németországban

2023. augusztus 23. – 21:33

Másolás

Vágólapra másolva

Tizennégy éves kortól mindenki szabadon megváltoztathatja majd a nemét és a keresztnevét Németországban az úgynevezett önrendelkezési törvény tervezete szerint, amelyet szerdán fogadott el a német kormány, írja az MTI.

A szociáldemokraták (SPD), a Zöldek és a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) koalíciójának javaslata szerint az önrendelkezési törvény váltja fel a transzneműek helyzetének szabályozására több mint negyven éve bevezetett törvényt, amelyet a legtöbb szakértő diszkriminatívnak és elavultnak tart.

A törvénytervezet legfőbb eleme, hogy

egy egyszerű anyakönyvi hivatali eljárás által 14 éves kortól mindenki önállóan, szabadon határozhatja meg a nemét és a keresztnevét, méghozzá orvosi vizsgálat és pszichológusi szakvélemény nélkül.

Marco Buschmann szövetségi igazságügyi miniszter a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádiónak azt mondta: sokaknak „talán furcsának tűnhet, mert nem része a mindennapi életüknek”, de a tudományos kutatások alapján régóta ismert, hogy „vannak emberek, akik nem azonosulnak a biológiai nemükkel”. A vizsgálatok kimutatták, hogy ez az igen ritkán előforduló eltérés a biológiai nem és a szexuális identitás között nem betegség, de az állam mégis évtizedekig betegként kezelte az érintetteket és megnehezítette az életüket. Az új jogszabály ezen a helyzeten változtat, kiindulva az alkotmánybíróság álláspontjából, miszerint a szexuális önazonosság megteremtése a személyiség szabad kibontakoztatásának része, amelyet az államnak tiszteletben kell tartania – fejtette ki a miniszter.

Szerinte az önrendelkezési törvény csupán némileg könnyebbé teszi a biológiai nemükkel azonosulni nem tudó emberek életét, a többi ember életét pedig egyáltalán nem befolyásolja, így nem is foszt meg senkit semmitől. A törvénynek „semmi, de egyáltalán semmi köze” a biológiai nem orvosi megváltoztatását célzó beavatkozásokhoz. A nemátalakító műtéteket „nagyon szigorú előírások szabályozzák, különösen ha kiskorúakról van szó”, és német orvosok nem is végeznek ilyen beavatkozásokat – hangsúlyozta az FDP politikusa.

Szerinte a biológiai nem és a szexuális önazonosság eltérése miatt az identitáskeresés „nem divatjelenség, nem móka és kacagás”, hanem súlyos konfliktusokat és hosszú ideig tartó belső vívódást jelent.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!