Bécsben villamossal és metróval szállítanák ki a neten rendelt csomagokat

2023. augusztus 18. – 18:53

Másolás

Vágólapra másolva

Egészen új dolgot tesztelt a bécsi tömegközlekedési vállalat: jövő ősztől bevonnák utasaikat az internetes csomagrendelések kézbesítésébe – hívta fel a Wiener Linien fejlesztésére a figyelmet a Másfélfok.

Egyre több csomagot rendelnek és kézbesítenek: tavaly a bécsiek összesen 113 millió csomagot rendeltek. „Innovatív projektekre van szükség, hogy csökkentsük az ezzel járó pluszforgalmat” – hívja fel a problémára a figyelmet a bécsi BKV. Megoldásként bevezetnék, hogy a tömegközlekedési eszközökön utazók csomagokat is magukkal vihessenek. Az „Öffi-Packerl” fantázianevet viselő program megvalósítását egy előzetes kutatás után kezdik el.

Ennek eredménye azt mutatja, hogy az utasok hajlandóak lennének csomagszállítóként részt venni a közlekedésben. A legtöbben reggel hat és kilenc, illetve délután öt és este nyolc óra között vállalnák a futárkodást valamilyen ellentételezésért cserébe.

Szeptember közepéig egy online kérdőív segítségével azt mérik fel, hogy a speciális futárok miért, mikor vinnének magukkal csomagokat, maximum mekkorát, és milyen ellentételezést várnak érte. 2024-ben már el is kezdenék a próbaszállításokat, de előtte még sok fejlesztésre van szükség: többek közt egy alkalmazást és csomagállomásokat is kialakítanak majd, utóbbiak napenergiával fognak működni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!