Hónapokra lezárják a világ leghosszabb vasúti alagútját

2023. augusztus 17. – 09:17

Másolás

Vágólapra másolva

Tizenhat vasúti kocsi siklott ki és torlódott fel az 57 kilométer hosszú Gotthárd-bázisalagútban múlt csütörtökön. A kocsikat azóta sem tudták kimenteni, így az alagutat több hétre kénytelenek lezárni, írja a Guardian. A balesetben senki nem sérült meg, de jelentős károk keletkeztek.

Az alagút nem csak a személyszállításban fontos, a teherszállítás számára szinte elengedhetetlen, különösen Németország és Olaszország között. A svájci kormány szerint 2022-ben az Alpokon keresztül vezető vasúti teherforgalom több mint kétharmada haladt át az alagúton.

Az országos vasúti vállalat, az SBB szerint az alagút egyik oldalának – a kisiklásban nem érintett résznek – „elvileg” jövő szerdától üzemképesnek kell lennie a tehervonatok számára, de a személyvonatok forgalmának helyreállítására hónapokat kell várni.

„Úgy tűnik, hogy a kár mértéke jóval nagyobb, mint az első becslések mutatták. Összesen körülbelül nyolc kilométernyi vágányt és 20 ezer beton összeköttetést kell kicserélni” – közölte az SBB. A helyreállítási munkák 2023 végéig is eltartanak.

Egy vonat halad el a Gotthard-bázisalagút északi bejáratánál – Fotó: Fabrice Coffrini / AFP
Egy vonat halad el a Gotthard-bázisalagút északi bejáratánál – Fotó: Fabrice Coffrini / AFP

Az SBB szerint a személyvonatoknak marad a „panoráma-útvonal”, ami a belföldön közlekedőknek plusz egy, a külföldre igyekvőknek átlagosan plusz két óra többlettel jár.

Az alagutat 2016-ban nyitották meg, 17 éven át építették. A cél a forgalom, az utazási idők és a légszennyezés csökkentése volt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!