Ukrajna azt állítja, hogy visszafoglalt egy donyecki falut

2023. augusztus 16. – 09:33

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Heves harcok folytak az elmúlt napokban a donyecki területen fekvő Urozsajne falu környékén, aminek az ukrán fél közlése szerint meg is lett az eredménye: azt állítják ugyanis, hogy felszabadították az érintett települést.

„Az ukrán védelmi erők ellenőrzésük alá vonták Urozsajnét”, és megszilárdítják állásaikat – közölte Andrij Kovaljov, az ukrán fegyveres erők vezérkarának szóvivője szerda reggel az országos televízióban. Ezt erősítette meg Hanna Mailar ukrán védelmi miniszterhelyettes is a Telegramon.

Az oroszok által megszállt Donyecktől mintegy 100 kilométerre délnyugatra fekvő Urozsajne a Sztaromajorszke falu közelében fekszik, amelyet ukrán katonák mintegy két hete foglaltak vissza.

Kovaljov hozzátette, hogy a keleti fronton az ukrán erők folytatják az ellentámadást Bahmuttól délre. Oroszország „erős ellenállást tanúsít, egységeket és csapatokat mozgat, és aktívan használja a tartalékait” a Bahmut melletti Marinka és Krasznohorivka térségében – mondta még. (CNN)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!